Az MSZP-sek miatt határozatképtelen volt a bizottság
Határozatképtelen volt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának a benzintender ügyében összehívott pénteki ülése, mivel azon a szocialista képviselők nem jelentek meg.
Dátum: 2010-01-08 12:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144077
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:50.104901, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A testület fideszes elnöke, Lázár János újságírókkal közölte, a rendkívüli ülésen új közbeszerzési eljárás kiírására tettek volna javaslatot, de mivel ez nem sikerült, néhány napon belül újabb ülést hív össze az ügyben.
A bizottsági elnök az ülés előtti sajtótájékoztatóján azt mondta, azért kezdeményezték az ülést, hogy kiderüljön, a magyar kormány miért volt részrehajló a közbeszerzési kiírásánál, miért kedvezett az osztrák államnak és az OMV-nek, milyen háttéralkuk köttettek, és milyen speciális ajánlatokat tett a cég. Lázár János szerint nyilvánvaló, hogy az OMV "szája íze szerint" írták ki a tendert.
A fideszes politikus azt közölte, tudomásuk szerint a rendőrök hetek óta nem tudják, hol tankoljanak, vagy 50-100 kilométert kell autózniuk a benzinért. Mint fogalmazott, a magyar adófizetők a rendőrségtől nem azt várják el, hogy benzinkutakat, hanem, hogy bűnözőket keressen.
Véleménye szerint a decemberi "utólagos papírozás", az akkor módosított kormányhatározat is a kormány alkalmatlanságát bizonyítja. Azt hangoztatta, a nemzetbiztonsági kockázatokat még a tender kiírása előtt kellett volna mérlegelni, nem utána. Olyan jelzéseket is kapnak - mondta -, hogy erdészeti gazdaságok, nemzeti parkok traktoraival akár 50 kilométert is földúton kell megtenni, amíg OMV-kutat találnak.
Elmondta, tisztázni akarják azt is, hogy az állam üzemanyagra költött forintjai miért MSZP-s képviselők magánvagyonát gyarapítják. Utalt arra, hogy két szocialista képviselő, Laboda Gábor és Kránitz László is OMV-kutat üzemeltet.