Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Üzemzavar egy ukrajnai atomreaktorban

A hűtőrendszer generátorában észlelt repedések kijavítása miatt váratlanul le kellett állítani az ukrajnai Zaporizzsjai Atomerőmű egyik reaktorát. A háttérsugárzás normális szinten maradt, de a végső javítások keddnél előbb előreláthatólag nem készülnek el.


Dátum: 2003-05-05 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10060
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:33.345467, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A vészhelyzetekkel foglalkozó tisztviselők közlése szerint a kettes számú reaktort vasárnap délután állították le, és öt órával később ismét elindították a hűtőrendszer generátorában talált repedések gyors kijavítása után. Ukrajna négy további atomerőművében is rendszeresek a kisebb üzemzavarok - teszi hozzá a hírhez az AP.

1986 áprilisában Ukrajnában történt a világ eddigi legsúlyosabb atomerőmű katasztrófája. Bár Csernobnilt 2000-ben végleg bezárták, nagy az ideiglenes szarkofág beomlásának valószínűsége, és ez újabb környezeti katasztrófával fenyeget. Vjacseszlav Fomin, a csernobili atomerőmű igazgatójának első helyettese közölte, hogy az 1986-ban felrobbant 4. reaktor fölé emelendő új burkolat építésének határidejét két évvel meghosszabbították, így az a tervezett 2007 helyett várhatóan csak 2009-ben kerül átadásra. Az építkezéshez 6-7 év és mintegy 400 millió dollár szükséges. Az igazgatóhelyettes szavai szerint hasonló fémszerkezetek építésére már sor került, az összeszerelési technológiák nem újak, de a csernobili erőmű esetében nagyszabású munkákra lesz szükség, mindenekelőtt a talaj előkészítésében az új burkolat számára.

FigyelőNet - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek