Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyakó cinikus hazugsága csak súlyosbítja az MSZP-s benzinbotrányt


Dátum: 2010-01-08 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144086
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:53.156589, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyakó István szánalmasan próbálja tisztára mosni MSZP-s párttársait, Laboda Gábort és Kránitz Lászlót, akik OMV-benzinkutakat üzemeltetve minden egyes állami autó megtankolásakor saját zsebüket hizlalják.

Ráadásul hazudik is, hiszen a Fidesz-frakció nem önszántából tankol az OMV-nél, hanem kénytelen ezt tenni. A parlamenti frakciók ugyanis az Országgyűlés Hivatala keretén belül kényszerűen részesei lettek a kormány elbaltázott, csak az osztrák államnak és az MSZP-s képviselőknek kedvező benzintendernek.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek