Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyakó a párttársait próbálja tisztára mosni

Nyakó István szánalmasan próbálja tisztára mosni szocialista párttársait, Laboda Gábort és Kránitz Lászlót, akik OMV-benzinkutakat üzemeltetve minden egyes állami autó megtankolásakor saját zsebüket hizlalják - reagált az MSZP szóvivőjének szavaira közleményében a Fidesz helyettes szóvivője pénteken.


Dátum: 2010-01-08 16:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:53.857631, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nyakó István pénteken az MTI-nek azt mondta, az MSZP szerint a Fidesz is nyertese a benzintendernek: az ellenzéki párt balhézik a Mol miatt, miközben az OMV-nél tankol.

Cser-Palkovics András ezzel szemben hangsúlyozta: miközben Nyakó István a párttársait próbálja tisztára mosni, hazudik is, hiszen a Fidesz-frakció nem önszántából tankol az OMV-nél, hanem kénytelen ezt tenni. Szavai szerint a parlamenti frakciók ugyanis az Országgyűlés Hivatala keretén belül "kényszerűen részesei lettek a kormány elbaltázott, csak az osztrák államnak és az MSZP-s képviselőknek kedvező benzintendernek".

Kapcsolódó elemek