Csúfosan megbukott Hagyó Miklós cégműködtetési modellje
Az a fővárosi cégműködtetési modell, amely elsősorban Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes nevéhez és a fővárosi szocialistákhoz kötődik, csúfosan megbukott az utóbbi hónapokban - mondta György István, a fővárosi Fidesz frakcióvezető-helyettese az MTI-nek pénteken azzal kapcsolatban, hogy a rendőrség bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítja Horváth Évát, Hagyó Miklós volt szóvivőjét.
Dátum: 2010-01-08 16:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144089
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:16:54.208496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
György István elmondta: az utóbbi hetekben többször elhangzott a fővárosi szocialisták részéről, hogy rendet csináltak a BKV-nál, de azt látják, hogy egyre másra újra botrányos hírek jönnek.
Csütörtökön Szalainé Szilágyi Eleonórát, a volt BKV-s humánpolitikai igazgatót vették őrizetbe, pénteken pedig Horváth Évát hallgatta ki a rendőrség - emlékeztetett az ellenzéki politikus. Mint mondta: Horváth Éva Hagyó Mikós legközvetlenebb munkatársaként most már nyilvánvalóvá teszi azt a politikai szálat, amely a fővárosi vezetéshez köti vissza a BKV-s botrányokat.
Szerinte hacsak képletesen is, de mindenképpen látható, hogy az a fővárosi cégműködtetési modell, amely elsősorban Hagyó Miklós nevéhez és a fővárosi szocialistákhoz kötődik, milyen csúfosan megbukott az utóbbi hónapokban.
György István szerint mindazok a kommunikációs trükkök és próbálkozások, amellyel a szocialisták az ellenzékre mutogatnak, illetve a saját felelősségüket próbálják bagatellizálni, most már minden hitelüket elvesztették.
Tafferner Éva, a BRFK szóvivője az MTI-vel pénteken közölte: bűnsegédként elkövetett hűtlen kezeléssel gyanúsítják H. Évát. Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes volt szóvivőjét péntek reggel állították elő a rendőrök és gyanúsítottként hallgatták ki.
A rendőrség gyanúja szerint a volt szóvivő 2008. február 1. és 2009. szeptember 18. között úgy vett fel a BKV-tól összesen 24 millió forint munkabért, prémiumot és jutalmat, hogy azért ténylegesen nem végzett munkát - mondta Tafferner Éva. Hozzátette: H. Éva bűnsegédként hozzájárult a kifizetést engedélyezők által elkövetett hűtlen kezelés bűncselekményének elkövetéséhez.
Horváth Éva Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettes szóvivőjeként vált ismertté a sajtóban.
Az index.hu írt augusztusban írt arról, hogy Horváth Éva valójában a BKV-nál áll alkalmazásban. Az internetes lap információi szerint 2007 elején került a 4-es metró projektje keretében a közlekedési vállalathoz. Néhány hónapig a metróprojektet koordináló DBR-igazgatóság szóvivője volt, ám 2008 elejétől már Hagyó Miklós belső embereként tűnt fel a hírekben.
Horváth Éva erre reagálva elismerte, hogy mindkét helyen dolgozik, de hozzátette: "a nemzetközi és a hazai gyakorlatnak megfelelően, mint kommunikációs szakember, amíg nincs összeférhetetlenség", addig annyi helyen vállalhat munkát, amennyit teherbírása enged. Szerinte "a fővárosi önkormányzat és az annak tulajdonában álló cég között nincs érdekellentét, ezért a két feladat ellátása nem összeférhetetlen, sem jogilag, sem erkölcsileg nem kifogásolható".
Azt állította, BKV-s munkaviszonya folytonosságáról személyesen Kocsis István vezérigazgatóval egyeztetett, az ő kérésére maradt a cégnél.
Horváth Éva cáfolta viszont azt az információt, hogy 300 ezer forintos fizetést és összesen 10 milliós prémiumot kapott volna a BKV-tól.
A sajtóreferenst ezek után tavaly augusztusban menesztették a közlekedési vállalattól, szeptemberben pedig saját elhatározásából távozott a főpolgármesteri hivatalból is.
Szalainé Szilágyi Eleonórát szerdán vette őrizetbe a rendőrség különösen nagy kárt okozó csalás gyanújával, több mint 86 millió forintos végkielégítése miatt. Az ügyészség kezdeményezte előzetes letartóztatását.