Ez a kormány már ne hozzon hosszú távú döntéseket!
Elég a szocialisták abszurdnál abszurdabb ötleteiből, elég abból, hogy a saját zsebük megtömésén kívül másra nem figyelnek! - szögezi le közleményében Cser-Palkovics András.
Dátum: 2010-01-11 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144158
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:16.497500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Sajtóhírek szerint 3 milliárd forint értékű közbeszerzési eljárást írt ki fénymásolók beszerzésére és üzemeltetésére a Miniszterelnöki Hivatal. A keret-megállapodás négy évre szól, és az állami, önkormányzati szervek részére új fénymásolók beszerzését, illetve a régebbiek karbantartását, cseréjét és javítását tartalmazza. Az elmúlt két évben hírek szerint már másfél milliárd forintot költött el hasonló célra a kormány.
Közben nincs nyilvántartás a közigazgatásban működő fénymásolókról, így nem tudni, mi alapján és mit fognak üzemeltetni a leendő nyertesek. Gyanús ez a sietség, talán megint haverokat akarnak zsíros állami megrendeléshez juttatni a szocialisták? Kísértetiesen hasonlít ez az eljárás az elfuserált benzintenderhez, melyet szándékosan az OMV-re szabtak, így az osztrák állam nyerészkedik rajta, meg persze azok a szocialista országgyűlési képviselők (Kránitz László és Laboda Gábor), akik OMV-kutakat üzemeltetve minden egyes állami autó megtankolásakor a saját zsebüket tömik. Miközben például egy nemzeti park által üzemeltetett traktor évente több ezer pluszkilométert kénytelen megtenni, hogy OMV-nél tankoljon, ráadásul földúton, mert a főútra nem mehet.
Elég a szocialisták abszurdnál abszurdabb ötleteiből, elég abból, hogy a saját zsebük megtömésén kívül másra nem figyelnek! Az MSZP-kormány fejezze be a hosszú távra szóló, az adófizetők számára rendkívül káros döntések meghozatalát! - szögezi le Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője.