Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A közlekedési dolgozók a budapestiek elnézését kérik

Elnézést kért a budapestiektől a BKV-sztrájk okozta kényelmetlenségekért a Közlekedési Dolgozók Országos Egyesülete (KDOE), hangsúlyozva: a munkabeszüntetés nem ellenük irányul.


Dátum: 2010-01-12 12:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144227
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:38.525751, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Elnézést kérünk Budapest lakosságától, el kell hinniük, hogy a sztrájk nem ellenük van, a járművezetők el vannak keseredve és elfogyott a lojalitásuk a BKV-val szemben - mondta a közlekedési vállalat székháza előtt tartott keddi sajtótájékoztatóján Apáthy István, a KDOE elnöke.

Mint fogalmazott, ezt a lépést meg kellett tenni, mert a dolgozók az utóbbi évtizedek egyik legnagyobb bércsökkenését kell, hogy elszenvedjék a megszűnő kollektív szerződés miatt.

Emlékeztetett: Horváth Csaba volt főpolgármester-helyettes 13 százalékos bérnövekedésről beszélt, ezzel szemben az egyesület számításai szerint egyes dolgozóknak 2-3 hónapos nettó fizetéskiesést kell elszenvedniük.

Apáthy István szerint ebben a kérdésben nem értenek egyet a szakszervezetekkel, akik 200-250 ezer forint veszteséggel számolnak. Az egyesület szerint a kis kocsikon dolgozók nettó 250-270 ezer, a nagy buszokon dolgozók 500-600 ezer forint nettó bércsökkenéssel kell, hogy számoljanak.

Az egyesület elnöke szerint nem elsősorban a BKV vezetését tartják felelősnek a kialakult helyzetért. Hozzátette: veszélyessé vált az a gyakorlat, hogy a politika irányítja a szakmát.

"Mi azt szeretnénk, ha a BKV-t most már nem a politika irányítaná, hagyná, hogy politikamentesen tudjon dolgozni" - fogalmazott.

Kitért arra is: kollégáik azt tapasztalták a telephelyeken, hogy rendőrségi kamerás autók álltak a bejárat elé, a kamerák befelé irányultak, illetve a telephelyek környékén rendőrségi mikrobuszok jelentek meg. Szerinte demokráciában ez nem elfogadható.

Kapcsolódó elemek