A kormány kampánycumikat ad a nyugdíjasoknak
A Fidesz garantálja, hogy meg fogja védeni a nyugdíjakat, állami kézben tartja a nyugdíjalapot, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét - szögezte le keddi sajtótájékoztatóján Iván László.
Dátum: 2010-01-12 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144228
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:38.888522, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A nyolc éves MSZP-SZDSZ kormány, majd a jelenlegi MSZP-kormány által meghozott döntések rendre a nyugdíjasokat sújtották, s mára tönkretették őket - fogalmazott a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke, hozzátéve: most üveggyöngyöket szórnak a nyugdíjasok közé, és kampánycumikat adnak nekik valódi döntések és eredmények helyett.
A fideszes politikus sorolta az elmúlt év néhány, nyugdíjasok számára kedvezőtlen kormányzati döntését: a nyugdíjak reálértéke évek óta csökken, a nyugdíjas infláció pedig rendre meghaladja a rendes inflációt (a 2006-2007-es évben például két számjegyűvé vált a nyugdíjas infláció növekedése). Tavaly a kormányzat elvette a 13. havi nyugdíj felét - emlékeztetett Iván László -, annak ellenére, hogy már korábban maximalizálták a 13. havi nyugdíj felső határát. Ez a megszorítás mintegy 80 milliárdos kiesést jelentett a nyugdíjasoknak - szögezte le a képviselő.
A korábban elfogadott 2009-re szánt korrekciós nyugdíjemeléseket szép csendben elhalasztották, és áttolták a következő évre. Ez további 23 milliárdos veszteséget jelent a nyugdíjasoknak - mutatott rá fideszes honatya, hozzátéve: ez összesen több, mint 100 millió forint, amit a kormány csak ezzel a két intézkedéssel elvett a nyugdíjasoktól, s nem tudni, hogy mi lett ezzel az összeggel.
Most a kormány megszüntette a fűtéstámogatást, emelkedett a gáz és a gyógyszer ára, valamint drágultak a fogyasztási cikkek is. Mindezekkel a kormányzat - húzta alá Iván László - lehetetlenné teszi a nyugdíjasok számára a megélhetést.
Most pedig érdemes megnézni - tette hozzá a politikus -, hogy mit akart tenni a kormányzat a magánnyugdíjpénztárakkal. Sokaknak már az előző években is komoly veszteségük volt a magánnyugdíjpénztári tagságukból, de eddig legalább viszonylagos biztonságban tudhatták befizetéseiket, és valamilyen szinten átlátták a rendszer működését - mutatott rá a Fidesz Nyugdíjas Tagozatának elnöke. Most azonban a kormány a pénztárakat ki akarja emelni az állami ellenőrzés alól, mely szabad prédává válnak majd ezáltal. Ez pedig azzal a veszéllyel jár - mondta Iván László -, hogy a pénztárak hatalmas vagyona (2100 milliárd forint) szintén szabad prédává válik majd a befektetők számára.
A képviselő leszögezte: ezzel a döntéssel az MSZP kísérletet tett a nyugdíjak elvonására. Ebből is látszik, hogy a nyugdíjasokra komoly veszélyt jelent a Gyurcsány-korszak. A Fidesz garantálja, hogy meg fogja védeni a nyugdíjakat, állami kézben tartja a nyugdíjalapot, és megőrzi a nyugdíjak reálértékét - tájékoztatott Iván László, majd felszólította Mesterházy Attilát, az MSZP miniszterelnök-jelöltjét: nyilatkozzon arról, hogy miként szavazott a 13. havi nyugdíj elvételéről.