Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A szocialisták tönkretették a magyar egészségügyet

Kökény Mihály és a szocialisták tönkretették a magyar egészségügyet, évek óta veszélyeztetik a betegek ellátását, életét. Nyolc éves tevékenységüket kórházbezárások, kórház-privatizációk, gyógyszeráremelések, az egészségügyi dolgozók megélhetésének folyamatos nehezítése, az egészségbiztosítási kassza lenyúlásának szándéka jellemezték - írja közleményében Pesti Imre.


Dátum: 2010-01-12 12:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144229
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:39.223588, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Most éppen a háziorvosok ellen háborúznak, váratlanul és indokolatlanul elvették a nekik járó pénz egy részét. Az influenza elleni védőoltást káoszba fullasztották, csak nyerészkedtek rajta és titkolóztak, sőt az egyik MSZP-s képviselő, Perjési Klára a vakcina hatásosságát is kétségbe vonta, amivel jelentősen elbizonytalanította az embereket - állapítja meg Pesti Imre.

Mindez azt bizonyítja, hogy a szocialistáknak nincs semmilyen elképzelésük a magyar egészségügy rendbetételére, működtetésére, az egészségügyet is csak egy MSZP-s pénzszivattyúnak tekintik. A Gyurcsány-korszakot az egészségügyben is le kell zárni - zárul a Fidesz egészségpolitikusának közleménye.

Kapcsolódó elemek