Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Láthatjuk-e foci-vébét?

A Magyar Televízió Zrt. Közalapítvány Kuratóriuma elnökségének Fidesz és KDNP által delegált tagjai aggodalommal figyelik, hogy Magyarországon és a magyar nyelvterületen látható lesz-e a 2010-es év legfontosabb sporteseménye, a dél-afrikai labdarúgó-világbajnokság - áll a tagok által kiadott közleményben.


Dátum: 2010-01-12 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144252
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:46.501586, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Magyar Televízió a közvetítési jogot az EBU-n (Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége), keresztül szerezte meg. A Magyar Televízió jelenleg sem a közvetítési jogokat, sem a közvetítés közvetlen költségeit nem tudja kifizetni. A közvetítési jogok átruházásának, a futball mérkőzések közvetítése eladásának lehetősége ugyan fölmerült, de az erre jelentkezők közül a legnagyobb esélyes nem rendelkezik Magyarországon olyan műsorterjesztési hálózattal, amelyen a tévénézők többsége megtekinthetné a világbajnokság mérkőzéseit - szögezték le a közlemény írói.

Ugyanakkor közvetítési jogok eladásából származó bevétel sem maradna a Magyar Televíziónál, mivel azt vissza kellene fizetni az EBU-nak a felhalmozott tartozás törlesztésére - tájékoztat a közlemény. Amennyiben nem fizeti ki adósságát az MTV, akkor a nemzetközi szervezet kizárja tagjai soraiból és elveszi tőle a közvetítési jogokat.

Meggyőződésünk - szögezték le a szerzők -, hogy a rendkívüli érdeklődést kiváltó labdarúgó-világbajnokság közvetítése közszolgálati feladat, azaz a közszolgálati Magyar Televízió feladata. A pénzhiány okozta helyzetért, a 10 milliárdos elvonásért egyértelműen a kormány és a Magyar Televízió működési forrásainak felét megvonó parlamenti többség a felelős. Mindent el kell követni, hogy a Magyar Televízió közvetíteni tudja ezt a sporteseményt!

A Magyar Televízió kuratóriumának elnökségi tagjaiként nem segédkezünk ahhoz, hogy a kormány politikai bosszúhadjárata miatt a magyar emberek ne láthassák a mindig nagy közérdeklődésre számot tartó eseményt, a labdarugó világbajnokságot. Felszólítjuk a Bajnai-kormányt, biztosítson forrást a vb jogdíjának és zavartalan közvetítésének költségeire! - húzták alá a közlemény szerzői.

Amennyiben ez nem történik meg - mutattak rá -, minden felelősség azoké, akik az MTV működési költségeinek csaknem 50 százalékát elvonták, ellehetetlenítve ezzel a közszolgálatiság teljesítését, illetve hozzájárulnak ahhoz, hogy az MTV eladja a közvetítési jogokat.

Balogh László elnökhelyettes

dr. Bordás Vilmos

dr. Koltay András

dr. Szabó Tibor

dr. Ugron Gáspár

Kapcsolódó elemek