Ismét határozatképtelen volt a rendészeti bizottság
Ahogy pénteken, úgy kedden is határozatképtelen volt az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának a benzintender ügyében összehívott rendkívüli ülése, mivel azon csak a fideszes képviselők jelentek meg, a szocialista, MDF-es és SZDSZ-es politikusok nem.
Dátum: 2010-01-12 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144258
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:48.507200, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az ülést összehívó fideszes elnök, Lázár János újságírókkal közölte: azt akarták tisztázni a tanácskozáson, hogy a benzintender kiírásánál miért az osztrák államnak, illetve az OMV-nek kedveztek, mi indokolta a korábbi gyakorlattal ellentétben a közbeszerzési eljárás megváltoztatását, valamint milyen kapcsolat lehet az üzemanyagkút-üzemeltető szocialista képviselők és a pályázat eredménye között.
Megismételte korábbi javaslatát, amely szerint "a tények tisztázása után" új benzintender kiírását tartaná indokoltnak.
Közölte, sajnálja, hogy a távol maradó szocialista képviselőknek nem volt érdeke az igazság kiderítése.