A buszok nem közlekednek, a metró és a HÉV elindult
Folytatódik a BKV-sztrájk, miután a szakszervezetek és a vállalat vezetői kedden sem tudtak megegyezni. Várhatóan még kevesebb járat indul el a munkabeszüntetés második napján.
Dátum: 2010-01-13 07:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:50.788017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A kedd délutáni sztrájktárgyaláson sem történt előrelépés a BKV menedzsmentje és a sztrájkot aláíró érdekképviseletek között, mindkét fél fenntartotta legutóbbi ajánlatát. Ezért ismét eredménytelennek nyilvánították az egyeztetést. A munkabeszüntetés folytatódik, a felek szerdán ülnek ismét tárgyalóasztalhoz.
A BKV honlapján olvasható tájékoztató szerint szerdán kora reggel a HÉV-, metró- és trolibuszvonalakon menetrend szerint elindultak az első járatok.
Emellett beindult még a villamosvonalak közül az 1-es, 2-es, 3-as, 6-os, a 41A (Bocskai út és Kamaraerdő között) és a 47-es (Bocskai út és Városház tér között).
Az autóbuszvonalak közül a 30-as, 58-as, 95-ös és 170-es indult el. A járatok a menetrendhez képest megnövekedett követési idővel közlekednek.
Buszsáv: csak óvatosan!
Mint ismert Horváth Csaba kormánybiztos kedden azt közölte: használhatják a buszsávot az autósok a sztrájk ideje alatt. A kormánybiztos közleménye szerint a budapesti utasok nehézségeit kívánja enyhíteni a kormányzat azzal az intézkedéssel.
Késő este viszont a rendőrség saját közleményében pontosította Horváth kijelentéseit: a főváros területén lévő buszsávok és a villamos sínek használatára vonatkozó hatályos jogszabályok a sztrájk idején is érvényben vannak, ettől eltérő rendelkezést kizárólag a közlekedést irányító rendőrök adhatnak, karos forgalomterelés formájában - írja a police.hu.
A rendőrök ezért kérik az autóvezetőket, hogy a sztrájk ideje alatt fokozottan figyeljék a közlekedés irányító rendőrök jelzéseit, mert a forgalom egyenletesebb elosztása és gyorsítása érdekében, az egyébként a magángépjárművek elől elzárt területre - buszsáv, villamossín - is irányíthatják a gépkocsikat.
A buszsávokat és a villamossíneket a gépkocsik csak és kizárólag ott használhatják, ahol ezt a rendőrök karjelzésekkel jelzik.
A VEKE közleményben tiltakozott a buszsávok megnyitása ellen. Szerintük ugyanis csak a káoszt növelné Horváth egyébként is törvénytelen intézkedése. Mint írják, még jó, hogy a rendőrség helyre tette a kormánybiztost.