Burkolt pártfinanszírozásra készül a kormány
Tiltott pártfinanszírozásra készül az MSZP-kormány azzal, hogy az uniós pénzekből megvalósult fejlesztéseket a tavaszi kampányidőszakban reklámozná. Erről Balsai István fideszes politikus beszélt szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2010-01-13 11:14:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:17:54.016777, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz jogi igazgatója ezzel kapcsolatban elmondta: a Miniszterelnöki Hivatal (MeH) kommunikációs kampányainak megszervezésére és lebonyolítására írt ki bruttó 200 millió forintos hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzést. A politikus egy másik esetet ismertetve pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy a kormány a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen (NFÜ) keresztül 300 millió forintot készül elkölteni az országgyűlési választások közeledtével.
A választók bizalmából nemsokára - a 87 nap múlva megtartandó választásokat követően - hivatalba lépő Fidesz-kormány egyik első teendője lesz ezeknek a szerződéseknek a felülvizsgálata és a megfelelő büntetőjogi konzekvenciák levonása - jelezte Balsai.
Mint mondta, nem maradhat büntetlenül az a tény, hogy a megszorításokat életbe léptető MSZP-kormány, "hogy újra megtévessze és átverje az embereket", ugyancsak az ő pénzükön sikerpropagandát folytat.
2006-ban pontosan ugyanezt a metódust választotta az azóta megbukott Gyurcsány Ferenc. A volt miniszterelnök akkor szintén a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül, az uniós előírásokat megsértve folytatott propagandát, elősegítve ezzel a választók megtévesztését - emlékeztetett a képviselő.
A politikus ezzel kapcsolatban utalt az Európai Bizottság előírására, amely arról rendelkezik, hogy a brüsszeli pénzek felhasználásakor a nyilvánosság előtt milyen formában szerepelhet az uniós beruházások leírása. Eszerint kötelező lenne a forrás eredetének és az Európai Unió logójának a szerepeltetése - hívta fel a figyelmet Balsai István.