Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormány gátlástalan szavazatszerzésbe kezdett

A kormány ismét trükközik, gátlástalan szavazatvásárlásba kezdett - fogalmazott sajtótájékoztatóján Domokos László. Hozzátette: a költségvetési trükkök korszakát egyszer és mindenkorra le kell zárni.


Dátum: 2010-01-14 13:54:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:18:09.994959, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: A kormány gátlástalan szavazatszerzésbe kezdett (Domokos László)

Domokos László rávilágított: a kormány elvette a 13. havi fizetést a közszférától, és egy újabb kis trükkel a választást megelőző időszakban 249 ezer forintos kifizetésre kötelezte a teljes állami szféra munkáltatóit - így próbálva meg új forrásként, új juttatásként eladni a most elvont pénzeket.

Oszkó Pétertől tegnap megtudhattuk, hogy mindez nem szakmai, hanem politikai döntés volt - emlékeztetett a képviselő. Ezzel a kormány önmagát buktatta le, beismerte, hogy gátlástalan szavazatszerzésbe kezdett - hangsúlyozta. Rámutatott: a Fidesz pont ezt a korszakot, a Gyurcsány-korszakot, a költségvetési trükkök korszakát kívánja lezárni.

Bajnai Gordon tegnapi, a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) tett látogatásával kapcsolatban elmondta: a kormány az elmúlt nyolc évben nem tett semmit az adósokért. Az MSZP ismét szembe menve a globális követelménnyel, nem függetleníti, hanem gyámság alá helyezi a felügyeletet. A miniszterelnök most ugyanis arról tárgyalt, hogyan lehetne egy "szocialista barátot" a PSZÁF alelnöki székébe ültetni - húzta alá Domokos Gábor.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1656, 'source_type': 'media', 'source_id': 4265, 'target_type': 'article', 'target_id': 95761, 'relation_type': 'describes'}