Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Ne tetézzék a bajt!"

A Fidesz arra szólítja fel a kormányt, ne tegye lehetetlenné az új polgári kormány számára a bezárt vasúti szárnyvonalakon a forgalom újraindítását.


Dátum: 2010-01-14 16:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144341
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:18:15.959622, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: "Ne tetézzék a bajt!" (Fónagy János)

Fónagy János szakpolitikus ezt annak kapcsán mondta, hogy egy belső vasúti utasítás szerint a tavaly bezárt 25 szárnyvonalat illetően "el kell készíteni a funkcióját vesztett, személyzet nélkülivé vált állomások jelző- és biztosítóberendezéseinek bontási tervét".

Csütörtöki sajtótájékoztatóján a politikus kijelentette: a Fidesz azokon a bezárt vasútvonalakon, ahol ez műszakilag lehetséges, újra kívánja indítani a forgalmat.

Arra kívánjuk felszólítani a kormányt, hogy ne tegye lehetetlenné számunkra ezen szándékunk következő hónapokban történő megvalósítását - jelentette ki Fónagy.

A képviselő arra kérte a kormányoldali politikusokat: ha már a vonalak bezárása mellett döntöttek, "akkor újabb műszaki rombolással ne tetézzék ezt a bajt".

Hozzátette: ezzel az intézkedéssel bebizonyosodott, hogy a kormány - ígéretével szemben - nemcsak szünetelteti a forgalmat az említett szárnyvonalakon, hanem végleg fel kívánja számolni.

Fónagy János emlékeztetett: kommunikációjában a kormány mindezidáig alaptalannak nevezte a vidéki emberek, a vasutasok, az érdekvédők és az ellenzék tiltakozását, állítván, a vasúti forgalmat csupán ideiglenesen zárta be a kérdéses szakaszokon.

"Gyerekes dacolás vagy a hatalom bosszúszomja" - fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy "az egyébként is lepusztult, leamortizálódott vasúti vonal még meglévő elemeit tudatos szándékos bontással akarják ellehetetleníteni".

Fónagy János arra is kitért: a bezárási akciónak anyagilag sem éri meg, hiszen amit az élőmunkán és az üzemanyagon megspórol, azt a foglalkoztatás területén és a forgalmi rendszer őriztetésén elveszíti.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2090, 'source_type': 'media', 'source_id': 4266, 'target_type': 'article', 'target_id': 95764, 'relation_type': 'describes'}