A távhő áfájának csökkentése megint csak egy trükk
Eltökélt szándékunk az, hogy lezárjuk a Gyurcsány-korszakot - jelentette ki sajtótájékoztatóján László Tamás.
Dátum: 2010-01-15 15:22:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:18:26.961538, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Szollár Domokos a mai kormányszóvivői tájékoztatón azt mondta, hogy péntektől öt százalékra csökken a távfűtés áfája, miután az Európai Unió nem emelt kifogást a döntés ellen - idézte fel László Tamás. Hozzátette: a kormányszóvivő azt mondta, hogy mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő csaknem kétmillió ember kiadásai csökkenhetnek.
A fideszes szakpolitikus ezzel kapcsolatban megjegyezte: úgy látjuk, hogy csak ezek a számok, csak ezek a tények azok, amelyekre azt mondhatjuk, hogy ezek valóban stimmelnek, tehát a 650 ötvenezer lakás és a mintegy kétmillió ember.
Kiemelte, nem stimmel, amikor Szollár Domokos azt mondta, hogy 25 százalékról 18 százalékra csökkentették tavaly a távfűtés áfáját. Ezzel kapcsolatban kifejtette, nem 25-ről, hanem 20 százalékról csökkentették 18-ra.
"A parlament tavaly őszi döntése értelmében mérséklődött tovább öt százalékra a távhőnek a díja, így valóban egy budapesti távfűtéses lakás évi fűtési díja ebben az évben mintegy 40-50 ezer forinttal mérséklődhet" - folytatta a fideszes politikus.
László Tamás felidézte azt is, Pál Tibor, a IX. kerület alpolgármestere szintén tartott egy sajtótájékoztatót, ahol azt mondta, hogy a budapesti szocialisták kezdeményezése beérett. Ennek kapcsán hangsúlyozta: a Fidesz négyszer terjesztette elő a parlamentben törvényjavaslat formájában 2008 nyarától az áfacsökkentési javaslatát, amelyet négyszer utasított el az MSZP.
"Ennek a javaslatunknak társadalmi, szociálpolitikai, gazdasági, energiapolitikai okai egyaránt voltak" - jelentette ki László Tamás, hozzáfűzve: az MSZP-nek viszont nem volt "füle a hallásra", mert se társadalom-, se szociál-, se gazdaságpolitikája nincs.
Kiemelte: ha már a 2008/2009-es fűtési idényben bevezették volna az 5 százalékos távfűtési áfát, akkor ez a 40-50 ezer forintos megtakarítás jelentkezett volna az embereknél már a tavalyi évben. Itt egy óriási késedelem van - fűzte hozzá.
Mint mondta, a távhő áfájának csökkentése megint csak nem más, mint egy trükk, amivel a kormány újra átveri az embereket.
"Mit látunk? A kormányszóvivői tájékoztatóban röpködtek a városok, röpködtek a tízezrek, de az ehhez szorosan kapcsolódó tényeket elhallgatták" - jelentette ki. Ilyen tény az, hogy a távhőáfa csökkentése mellett jelentősen nő a gáz ára, valamint az, hogy a kormány áprilistól véglegesen elveszi a fűtéstámogatást.
A kormány elvesz 55 milliárd forintot a fűtéstámogatás megszűntetésével, és ez az összeg áll szemben azzal az áfacsökkentéssel, ami 17 milliárd forint - emelte ki. Ezt hallgatja el a kormány, és ünnepelteti magát azzal, hogy ők most az áfacsökkentéssel 17 milliárdos megtakarítást nyújtanak az embereknek - fűzte hozzá.
Minden terhet egyrészt ráterhelnek az emberekre, átterhelnek egy következő kormányra, és az információnyújtásban trükközéseket, csúsztatásokat, elhallgatásokat, hazugságokat látunk - jelentette ki. "Éppen ezért eltökélt szándékunk az, hogy lezárjuk a Gyurcsány-korszakot, a 8 éve tartó vergődést, ami a lakótelepen élőket láthatóan különösen sújtja, és eltökélt szándékunk az, hogy lezárjuk a trükközést és az emberek átverését" - fogalmazott végül László Tamás.