Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Beismerték: hazugság az MSZP "százezer kínais" kampánya


Dátum: 2010-01-15 15:51:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144376
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:18:27.965888, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A hirextra.hu a mai napon az alábbi helyreigazítást tette közzé:

"Az Orbán százezer kínaira cserélné az IMF hitelt?" c. - 2010. január 7. napján megjelent - cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy a Fidesz elnökének kínai útját Thürmer Gyula készítette elő. Valótlanul állítottuk továbbá azt is, hogy Orbán Viktor olyan ajánlattal érkezett volna Pekingbe, hogy a Nemzetközi Valutaalaptól kapott 25 milliárd dolláros hitelt eladná Kínának, cserébe százezer kínait fogadna be az ország, azaz százezer kínai kapna nálunk letelepedési engedélyt."

Az MSZP tehát nyugodtan kihúzhatja a gyűlöletkampány elemeit tartalmazó listájáról a százezer kínaival való riogatást. Nagyjából ennyire hiteles a szocialisták mocskolódó kampányának többi eleme is.

A Fidesz továbbá pert indít Herényi Károly ellen, aki a fent említett - valótlan - állítások kapcsán "gazdasági hazaárulással" vádolta meg a Fidesz elnökét.

Szijjártó Péter,

a Fidesz elnöki stábjának vezetője

Kapcsolódó elemek