Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nem alkotmánymódosításra, hanem Fidesz-kormányra van szükség

Bokros Lajos rosszul emlékszik vagy rosszul látja a helyzetet: nem alkotmánymódosításra, hanem Fidesz-kormányra van szükség - reagált az MDF európai parlamenti képviselőjének szombati sajtótájékoztatójára Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.


Dátum: 2010-01-16 13:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144400
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:18:35.724584, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szijjártó Péter közleményében azt írta: 1998 és 2002 között az Orbán-kormány 60 százalék közeléből 53 százalékra csökkentette a GDP-arányos államadósságot, a Gyurcsány-korszakban azonban ez a mutató 80 százalékos szintre emelkedett.

"Rossz kormányzás, Gyurcsány-csomagok és Bokros-csomagok helyett jó kormányzás kell - ez jelenti a sikert Magyarország számára" - tette hozzá.

Bokros Lajos szombaton sajtótájékoztatóján azt mondta, az MDF alkotmányos adósságkorlát bevezetését kezdeményezi. Azt javasolják, hogy az alkotmány módosításakor be kell írni egy olyan korlátot, mely 2012-től tudna érvényesülni, és mely arról szólna, hogy az államadósság nem haladhatná meg a mindenkori bruttó hazai termék (GDP9 60 százalékát - mondta.

Hozzátette: a szabályozásnak köszönhetően véget lehet vetni a ciklusok második felében elinduló osztogatásnak. A javaslat szerint amennyiben a ráta a 60 százalékos szintet megközelíti, a következő évben kiegyensúlyozott költségvetést kell összeállítani, nettó hitelfelvétel nem történhet - közölte.

Kapcsolódó elemek