Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A legfontosabb közösség a család

Az embereknek családban, a kormányzatnak nemzetben kell gondolkodni - hangsúlyozta napirend előtti felszólalásában Harrach Péter kedden az Országgyűlésben.


Dátum: 2003-05-06 10:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10079
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:39.134333, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A nemzetért felelősséget érző polgárként, népsségfogyás súlyos problémájára hívta fel a figyelmet. Nem lehet figyelmen kívül hagyni a KSH legújabb gyorsjelentését, amely szerint az egy évvel ezelőttihez képest 15 százalékkal nőtt a népességfogyás mértéke Magyarországon - mutatott rá a képviselő. Hozzátette: nem lehet egyértelműen a kormányt hibáztatni, ennél sokkal összetettebb kérdésről van szó.

Mivel tud ezen a politika, a kormányzat javítani - tette fel a kérdést. Alapvető fontosságú a gyermeknevelés biztonságának megteremtése, a családsegítő támogatások bevezetése. Ezenkívül olyan társadalmi értékek is szükségesek, mint a bizalom a családban, nem az önzésre, hanem a közösségekre épülő társadalom.

A társadalmat formálni kell és ez a politika feladata - emelte ki Harrach Péter.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek