Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU-segélyszállítmány Irakba

Brüsszelből útnak indult kedden az Európai Unió első tíztonnás segélyszállítmánya Irakba.


Dátum: 2003-05-06 10:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10080
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:39.439386, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A belga hadsereg C-130-as szállítógépének felszállásánál jelen volt Romano Prodi, az Európai Bizottság elnöke, Guy Verhofstadt belga miniszterelnök és André Flahaut védelmi miniszter. A gépet egyebek közt az EU segélyszervezetének, az ECHO-nak és más európai segélyszervezeteknek a gyógyszereivel és élelmiszercsomagjaival rakták meg. A C-130-as kedden leszáll Athénban, ott további rakományt vesz fel és szerdán érkezik Bagdadba. Addigra már az iraki fővárosban lesz Poul Nielson, az EU humanitárius segélyezés ügyében illetékes biztosa is.

Az EU első segélyszállítmányát már a múlt héten akarták indítani, de az amerikai hatóságok még nem álltak készen a fogadására. Az EU erre az évre 100 millió euró értékben tervez humanitárius segélyt küldeni az iraki népnek. Az uniós országok készen állnak arra is, hogy ha az iraki kórházakat nem sikerül időben újra működőképessé tenni, légi úton Európába, vagy a környező országokba szállítják a háborúban súlyos sebesüléseket szenvedetteket.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek