Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hatékony rendszert a munkahely-megtartás támogatására!

A Gyurcsány Ferenc egyik cégénél elrendelt kényszerszabadságolásokat, ezen keresztül pedig a munkahely-megtartás támogatásának hazai rendszerét bírálta Czomba Sándor, a Fidesz országgyűlési képviselője Mosonmagyaróváron sajtótájékoztatón hétfőn.


Dátum: 2010-01-18 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144493
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:05.765624, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Németországban gyorsan és hatékonyan működő rendszert alakítottak ki erre, míg "nálunk hosszú hónapokon keresztül kell kuncsorogni, nagyon bonyolult eljáráson keresztül, és a végén az jön ki, hogy még sincs pénz" - mondta a volt miniszterelnökhöz köthető Motim Kádkő Kft. telephelye előtt.

A politikus szerint egyértelműen ellentétes a Munka törvénykönyvében foglaltakkal, ami a volt kormányfő cégénél történik, a dolgot pedig az teszi különösen érthetetlenné, hogy a kormány folyamatosan a munkahelyek megőrzésének szükségességéről és az ehhez nyújtott támogatásokról beszél.

Szerinte ettől vagy a bonyolult rendszer riasztotta el Gyurcsány Ferencet, vagy az, hogy ma semmilyen pályázati lehetőség nincsen munkahely-megtartásra.

"Ha tehát Gyurcsány Ferenc arra sem képes, hogy a saját portáján megvédje a munkavállalókat, akkor hogyan bízhatnánk abban, hogy egy egész országot képes a pártjával együtt megvédeni?" - tette fel a kérdést Czomba Sándor, aki kérdésre válaszolva azt mondta: nem tartaná aggályosnak, ha állami forrásra pályázna a volt miniszterelnök cége.

"Az MSZP-kormány egyre nagyobb veszélyt jelent a munkahelyekre és a munkavállalókra" - jelentette ki a foglalkoztatottsági adatokra utalva, s közölte: e téren messze nem lendült még túl a magyar gazdaság a mélyponton.

A politikus szerint ahhoz, hogy változás álljon be e téren, kormányváltás, valamint a munkahelyek megőrzését és létrehozását legfontosabb feladatnak tekintő politika kell.

Múlt szerdán írt arról a hvg.hu, hogy kényszerszabadságra küldi dolgozóit a Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök érdekeltségébe tartozó mosonmagyaróvári Motim Kádkő Kft.

Kapcsolódó elemek