Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Lódít és jogot sért a NKÖM

Valótlan a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának (NKÖM) előző napi állítása, miszerint Hankiss Ágnes nem vállalja a Hamvas Intézet további vezetését. A Károlyi Palota Kulturális Központ (KPKK) és a Hamvas Béla Kultúrakutató Intézet eddigi főigazgatója az MTI-nek nyilatkozva kedden úgy fogalmazott, hogy a tárca eljárása a kérdésben súlyosan jogsértő.


Dátum: 2003-05-06 10:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10088
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:41.739362, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kulturális tárca sajtóirodája előző napi közleményében azt tudatta, hogy pályázatot kell kiírni a Hamvas Intézet vezetésére, mert Hankiss Ágnes, akit hétfőn a NKÖM felkért az intézmény irányítására, visszautasította a kinevezését.

Az NKÖM vezetése március végén döntött úgy, hogy április 30-tól összevonják az egy épületben működő KPKK-t és a Petőfi Irodalmi Múzeumot (PIM).

Az összevont intézményt a PIM mindenkori főigazgatója vezeti; a tárca márciusi közlése szerint a Hamvas Intézet betagozódna az intézménybe, de önállóságát megtartva Hankiss Ágnes vezetésével működne tovább.

Hankiss Ágnes keddi, az MTI-nek adott nyilatkozatában jelezte: őt is, mint a jogállam minden polgárát, megilleti a 30 napos mérlegelési idő.

Ismertetése szerint a kinevezésével kapcsolatos dokumentumokat Ratzky Rita, a PIM főigazgatója hétfőn délelőtt juttatta el hozzá otthonába. - Az NKÖM két órával később adta ki közleményét - mondta.

Hankiss Ágnes megjegyezte: már csak azért is szüksége van a hosszabb mérlegelési időre, mert a kulturális tárcától még mindig nem kapta meg azokat a dokumentumokat, amelyek a Hamvas Intézet megváltozott struktúrában való működését vázolják. Hozzátette: április 30-án kapta kézhez az összevont intézmény új alapító okiratát, amelyből kimaradtak azok a Hamvas Intézetre vonatkozó, a szóbeli egyeztetéseken kialakított feltételek, amelyek az intézet szakmai önállóságát garantálják.

Hankiss Ágnes nyilatkozatában azt is közölte, hogy a hétfőn megkapott vezetői kinevezésre szóló felkérésre kedden írásban ad választ a tárcának.

A Hamvas Intézet vezetője nem tartja kizártnak azt sem, hogy munkaügyi bíróságon védi meg jogait.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek