Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A vízhiánnyal szembe kell néznie Európának

Schöpflin György fideszes európai parlamenti képviselő a spanyol elnökség és a trió program kapcsán hívta fel Európa figyelmét a vízhiány sürgető problémájára.


Dátum: 2010-01-19 12:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144526
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:16.461231, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A fideszes európai parlamenti képviselő egyperces felszólalásában hangsúlyozta, hogy magyar érdekek és értékek megjelenhetnek a trió programban, és Magyarország stratégiai helyzetéből adódóan hitelesen képviselheti a víz kiemelkedő jelentőségét az elnökségi trió során.

A Lisszaboni Szerződés értelmében három EU tagállam kormányai - a spanyol, a belga és a magyar kormányok közös, koordinált programot teljesítenek 2010 és 2011 első félévében, mely Európa történelmében intézményi újdonságnak számít. Ahogy a vízhiány is újdonság Európa számára, de a problémával való szembenézést nem lehet tovább halogatni - véli Schöpflin György.

Kapcsolódó elemek