Magukra hagyták a szabolcsi termelőket
Magukra hagyta az ültetvényeikben jégkárt szenvedett szabolcsi termelőket a kormány és az agrártárca azzal, hogy nem fizette be az önrészét a kárenyhítési alapba - közölte Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója a szervezet és a Fidesz közös sajtótájékoztatóján kedden Nyíregyházán.
Dátum: 2010-01-19 14:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144532
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:18.556634, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az érdekképviseleti vezető elmondta: a térség zöldség- és gyümölcskultúráit ért júniusi jégverés kárainak enyhítésére nincsen kerete a kormánynak, vagyis bekövetkezett az a nem várt helyzet, hogy az erre a célra létrehozott kárenyhítési alapban mindössze a termelők által befizetett 4,4 milliárd forint volt. Budai Gyula hozzáfűzte: azt összeget, amit a megyei gyümölcs- és zöldségtermelők befizettek az alapba, a nagy gazdaságok vették fel az aszálykárokra, így abban nem maradt semmi.
"Teljesen egyértelmű, hogy az a kárenyhítési rendszer, amely arra lett volna hivatott, hogy egy kvázi biztosításként működjön a termelőknek egy ilyen esetre, azért bukott meg, mert a kormány megint hazudott, és megint nem tartotta be az ígértét" - jelentette ki.
Hozzátette: az agrártárca a szabolcsi termelőket magukra hagyta, amikor az általa megígért összeget nem fizette be az alapba, így most az a veszély fenyeget, hogy a gazdálkodók még a következő gazdálkodási év elkezdéshez sem rendelkeznek a szükséges anyagi forrásokkal.
Budai Gyula arra is emlékeztetett: a megyei mezőgazdasági szakigazgatási hivatal még októberben határozta meg a károsult termelőknek az igényelt kárenyhítő juttatások összegét, majd a szakigazgatási szerv tett javaslatot az igény jogosultságának megállapítására. Az összeget a megyére a megállapított statisztikai átlag szerint - az alma esetében - hektáronként 141 mázsában, átlagárként pedig 39 forint per kilogrammban határoztak meg, s ennek alapján számolták ki a hozamkiesést.
A Magosz igazgatója kiemelte: az érdekképviselet az agrárminiszterrel folytatott tárgyalások során már ekkor jelezte, hogy a termelők által befizetett összeg nem lesz elegendő az aszálykár és jégkár teljes rendezésére, a kormány ígérte szerint viszont decemberre a károk egy részét mindenképpen megtérítik.
A kifizetések helyett viszont a kárenyhítési kérelem felülvizsgálatát rendelték el a károsult gazdák kétharmadánál, az utóellenőrzés során pedig a kérelmezők elmúlt három bázisévi értékesítési bizonylatait is megvizsgálták - hangsúlyozta Budai Gyula hozzátéve, hogy a korábban megállapított hozamérték-kiesést figyelmen kívül hagyták, a kár mértékét pedig bonyolult számítási módszerrel, számlával igazolt eladások alapján számították ki. Az igazgató szerint azok a termelők, akik nem rendelkeznek az elmúlt három év értékesítési bizonylataival, kiesnek a kárenyhítés rendszeréből, akiknek pedig vannak ilyen bizonylataik, az új számítási módszer szerint akár harmadával csökkenhet a korábban már jóváhagyott hozamérték-kiesésük.
Budai Gyula továbbá azt is sérelmezte, hogy az elvégzett felülvizsgálatokat a közel 3.500 szabolcsi termelő mindössze húsz százalékánál végezték csak el, a többiek az eredeti számítás alapján jogosultak a kifizetésekre. Vélekedése szerint az új rendszerrel azok a termékértékesítő szövetkezetek (TÉSZ-ek) járnak jól, akik a termelőktől olcsón felvásárolták az almát, majd számlával értékesítették.
A Magosz szövetségi igazgatója elmondta, hogy aggályaival nyílt levélben fordult a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal elnökéhez. A megyei gazdálkodók nevében pedig Rácz Imre, a balkányi gazdakör elnöke fordult írásban az agrártárcához a kárenyhítési rendszer feltöltését, valamint az utóellenőrzések felülvizsgálatát kérve.
Szabolcsban egyébként a mezőgazdasági szakigazgatási hivatal felmérése szerint a június 7-ei vihar 6 milliárdos kárt okozott az agrárágazatban.