Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Anyagilag és erkölcsileg is meg kell erősíteni a rendőrséget!


Dátum: 2010-01-19 15:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144536
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:19.995891, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A Fidesz a törvény és a rend pártja. Az MSZP-kormány nem képes garantálni a közbiztonságot, az emberek úgy érzik, egyedül maradtak az egyre gátlástalanabb bűnelkövetőkkel. A rendőrséget ezért meg kell erősíteni anyagilag és erkölcsileg is. A Fidesz törvénymódosító javaslata arról szólt, hogy az a rendőr, aki bűnt követ el, többé ne lehessen rendőr. Ez a javaslat MSZP-s képviselők szavazatával ment át az Országgyűlésben.

A Fidesz nyitott az egyeztetésekre a rendőr-szakszervezetekkel, ha úgy látják, hogy a törvény pontosításra szorul. A Fidesz azonban nem enged a - törvényjavaslatban is megfogalmazott - kettős célból: a közbiztonság megerősítéséből, és abból, hogy a bűnt elkövető rendőröknek nincs helyük a testületben.

Cser-Palkovics András,

a Fidesz helyettes szóvivője

Kapcsolódó elemek