Anyagilag és erkölcsileg is meg kell erősíteni a rendőrséget
Az MSZP-kormány nem képes garantálni a közbiztonságot, az emberek úgy érzik, egyedül maradtak az egyre gátlástalanabb bűnelkövetőkkel - emelte ki közleményében Cser-Palkovics András.
Dátum: 2010-01-19 15:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144538
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:20.738917, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A Fidesz a törvény és a rend pártja. Az MSZP-kormány nem képes garantálni a közbiztonságot, az emberek úgy érzik, egyedül maradtak az egyre gátlástalanabb bűnelkövetőkkel" - szögezte le közleményében Cser-Palkovics András. A rendőrséget ezért meg kell erősíteni anyagilag és erkölcsileg is - tette hozzá.
Cser-Palkovics András hangsúlyozta: a Fidesz törvénymódosító javaslata arról szólt, hogy az a rendőr, aki bűnt követ el, többé ne lehessen rendőr. Ez a javaslat MSZP-s képviselők szavazatával ment át az Országgyűlésben - jegyezte meg.
A Fidesz nyitott az egyeztetésekre a rendőr-szakszervezetekkel, ha úgy látják, hogy a törvény pontosításra szorul - emelte ki a párt helyettes szóvivője, hozzátéve, a Fidesz azonban nem enged a - törvényjavaslatban is megfogalmazott - kettős célból: a közbiztonság megerősítéséből, és abból, hogy a bűnt elkövető rendőröknek nincs helyük a testületben.