Az MSZP-kormány elvesztette minden realitásérzékét
A szocialistáknak a válságkezelés láthatóan nem megy, inkább mondnak valami nagyot, de már senki nem hisz nekik - emelte ki közleményében Cser-Palkovics András.
Dátum: 2010-01-19 16:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144544
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:22.858390, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Az MSZP-kormány elvesztette minden realitásérzékét. A szocialisták a jelek szerint okosabbnak képzelik magukat mindenkinél" - húzta alá közleményében Cser-Palkovics András.
Ezzel szemben például a Morgan Stanley Magyarországon további gazdasági zsugorodást vár, de így van ezzel több más külföldi és hazai elemző cég is. Az MNB 0,6 százalékos GDP-csökkenést prognosztizál 2010-re, visszaesést vár az Európai Unió és az IMF valamint a Költségvetési Tanács is. Az OECD még nagyobb, egy százalékos visszaesésre számít - tette hozzá.
A Fidesz helyettes szóvivője kiemelte: a szocialistáknak a válságkezelés láthatóan nem megy, inkább mondnak valami nagyot, de már senki nem hisz nekik.