Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Székesfehérvár: hozzák nyilvánosságra a munkaszerződést!

A Fidesz székesfehérvári szervezete szerint amennyiben a sajtóban megjelent adatok megfelelnek a valóságnak, "több mint elgondolkodtató" Warvasovszky Tihamér fiának munkaszerződése, amelyben munkaviszonyának megszűnése esetére jelentős végkielégítés szerepel.


Dátum: 2010-01-19 17:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144549
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:24.583552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Orosz István, a párt városi alelnöke kedden az MTI-hez is eljuttatott sajtóközleményben reagált a Hírszerző internetes portál keddi kiadásában megjelent cikkre.

Az írás szerint a lap birtokába jutott dokumentumból kiderült, hogy tavaly márciusban, azt megelőzően, hogy a város közgyűlésében a települést addig irányító MSZP-SZDSZ koalíció felbomlott, és Fideszes többség alakult ki, módosították a polgármester fiának, az önkormányzati tulajdonú Széphő Zrt.- nél kötött munkaszerződését.

A cikk szerint "az ifjabb Warvasovszkynak egy különleges, bár a BKV-s botrányokból ismerősnek tűnő konstrukció szerint változtatták meg a munkaszerződését: az határozott idejű, 2010. december 31- ig szól, és 6 havi, munkaviszonyának megszűnése esetén további 12 havi végkielégítés jár neki."

A Fidesz városi alelnöke által jegyzett sajtóközlemény szerint a munkaszerződés, illetve annak módosítása "jelenleg nem nyilvános."

"Amennyiben a sajtóban megjelent, s munkaszerződés időtartamára, illetve a végkielégítés mértékére vonatkozó, a sajtó szerint a BKV-s szerződésekre nagyban emlékeztető adatok megfelelnek a valóságnak, az természetesen több, mint elgondolkodtató és vizsgálatot eredményezhet".

A Fidesz "haladéktalanul javasolja az érintetteknek", hogy hozzák nyilvánosságra a vitatott munkaszerződést. "Amennyiben ez megtörténik, akkor az talán sok kérdést tisztázhat, amennyiben nem, az viszont további találgatásokra adhat okot" - olvasható a közleményben.

Kapcsolódó elemek