Járai Zsigmond az inflációról, az államháztartásról
Az idén az államháztartás keresletszűkítő hatása kisebb lesz a vártnál, s a bérek továbbra is gyorsan növekednek, de az importált dezinfláció - az alacsonyabb olajárak és a világgazdasági recesszió következtében ezt messze ellensúlyozza - mondta Járai Zsigmond a Magyar Nemzeti Bank elnöke kedden az MTI-nek.
Dátum: 2003-05-06 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10134
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:54.718430, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A jegybank elnöke elmondta, hogy az MNB ez évi inflációs várakozásai javulnak. Korábban azzal számoltak, hogy decemberben az egy évre visszatekintő áremelkedés 5,2 százalék lesz. Ezt a prognózist a legújabb elemzések alapján várhatóan hamarosan lefelé módosítják, 4,5-5 százalék közé.
- Kétségtelenül jobb lenne, ha a költségvetési költekezést sikerülne nagyobb mértékben visszafogni - mondta Járai Zsigmond.
Emlékeztetett arra, hogy az MNB számításai szerint az államháztartás tavalyi GDP arányos hiánya az egyszeri és egyéb tételeket nem számítva, ESA 95 alapon 7,2 százalék volt. Ehhez viszonyítva számoltak úgy a jegybanknál, hogy az idén 1,2 százalékos kereslet szűkítő hatás érvényesül.
- Jelenleg azonban már úgy látják a jegybank szakemberei, hogy ezt a költségvetésnek nem sikerült teljesítenie, s így az MNB módszerével számított államháztartási hiány meghaladhatja a 6 százalékot, azonban a világgazdasági helyzet az infláció szempontjából kedvező, így nem kell számolni az áremelkedések felgyorsulásával - tette hozzá a jegybank elnöke.
- Most olyan kedvező állapotban van a magyar gazdaság, amikor az árfolyam, a kamatszint, az infláció és a növekedés összhangban van, így jelenleg nincs szükség jegybanki beavatkozásra - jelentette ki a jegybank elnöke.
Járai Zsigmond elmondta, hogy folyamatosan vizsgálják a hazai és a világgazdasági körülményeket. Amennyiben az Európai Központi Bank kamatot csökkent vagy kamatmérséklésre kerülne sor Lengyelországban, Csehországban, az új helyzet alapján megvizsgálják, hogy szükségessé válik-e Magyarországon jegybanki intézkedés.
MTI - fidesz.hu