Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP fejezze be hazugságkampányát!

A Gyurcsány-korszak kormányai tönkretették a nyugdíjasokat. Az MSZP fejezze be a 2006-oshoz hasonló hazugságkampányát - szögezte le Iván László sajtótájékoztatóján, azt követően, hogy nyugdíjas szervezetek képviselőivel találkozott.


Dátum: 2010-01-20 13:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:33.676221, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Az MSZP fejezze be hazugságkampányát! (Iván László)

Mesterházy Attila arról beszélt, hogy mit tenne az MSZP, ha kormányra kerülne. De hiszen kormányon van az MSZP! Nyolc éven keresztül lehetőségük volt arra, hogy a nyugdíjasok élethelyzetét befolyásolják - szögezte le Iván László. A szocialisták állításuk szerint idősbarát intézkedéseket is hoznának. Nyolc év alatt mi történt? - kérdezte a fideszes politikus. Nyugdíjasokat érintő komoly megszorítások voltak - tette hozzá.

Az MSZP ugyanazt csinálja, mint 2006-ban. Hazudnak, manipulálják az adatokat és átverik az embereket - szögezte le Iván László. Emlékeztetett: 2006-ban is mindenfélét ígérgettek a szocialisták a nyugdíjasoknak, utána pedig sorra hozták az őket sújtó intézkedéseket. A 2006-os átverések következményeit a bőrükön érzik a nyugdíjasok. Ha most újra hagyjuk magunkat átverni, akkor még tovább romlik majd az idős emberek helyzete - tette hozzá.

A nyugdíjasok joggal várják el a szocialistáktól, hogy fejezzék be a 2006-oshoz hasonló hazugságkampányukat, ne akarják megtéveszteni az idős embereket - húzta alá.

A nyugdíjakat, a nyugdíjasokat meg kell menteni a Gyurcsány-korszaktól. A Fidesz garantálja, hogy megvédi az emberek nyugdíját: állami kézben tartja a nyugdíjalapot, megőrzi a nyugdíjak értékét, és lehetővé teszi, hogy minden nő 40 éves munkaviszony után nyugdíjba vonulhasson - sorolta a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke.

Iván László hangsúlyozta: "nem fogjuk alkalmazni a svéd modellnek nevezett valamit".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 1443, 'source_type': 'media', 'source_id': 4285, 'target_type': 'article', 'target_id': 95884, 'relation_type': 'describes'}