Nyakó sajnál minket...
Dátum: 2010-01-21 15:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144634
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:52.129453, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Van egy anyag, amely egy szélsőjobboldali portálról tegnap indult hódító útjára a médiában. Az anyag arról szól, hogy az MSZP, illetve a Societas szélsőjobbos szavak használatára, illetve arra buzdítja a netaktivistáit, hogy álcázzák magukat nemzeti radikális user-nek a különböző fórumokon, blogokon.
És még sok más baromság is van abban az anyagban, amelyeket nem idézünk fel. Egyrészt azért nem, mert nem akarunk újabb felületet adni a politikai tahóságnak; másrészt azért nem, mert az anyag egyszerű hamisítvány. Szemenszedett hazugság.
Nem mi írtunk, nem mi rendeltük. Valószínűleg egy szélsőjobbos web-terrorista csapat készítette és etette meg a magyar nyilvánossággal.
Aki átvette, bevette - azt bizony megvezették a net magyar neonácijai. Sajnáljuk mindazokat, akiket az MSZP nevében fellépő, rossz helyesírású szélhámosok megtévesztettek.