Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Formai hibák a miskolci villamostender elbírálásánál

A miskolci önkormányzat Fidesz-KDNP frakciója szerint nem biztos, hogy a legjobb döntést hozta a város vezetése csütörtökön azzal, hogy a borsodi megyeszékhely legjelentősebb infrastrukturális beruházásáról határozva eredményt hirdetett.


Dátum: 2010-01-21 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144643
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:19:55.135677, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A miskolci önkormányzati képviselők csütörtökön, rendkívüli, zárt ülésen döntöttek úgy, hogy a Miskolci Zöld Nyíl 2009 konzorcium újíthatja fel a miskolci villamoshálózatot.

A zárt ülést követő sajtótájékoztatón Káli Sándor (MSZP) Miskolc polgármestere azt mondta: mérföldkőhöz érkezett Miskolc legnagyobb és legfontosabb beruházása, miután az Európai Uniós szabályoknak és a magyar törvényeknek megfelelően a város közgyűlése jóváhagyta a "Zöld Nyíl - Miskolc városi villamosvasút fejlesztése" projekt "Pályafelújítás, vonalhosszabbítás és kapcsolódó infrastruktúra" közbeszerzési eljárás eredményét.

Ez azt jelenti, hogy néhány héten belül megkezdődhet a villamospálya átépítése, illetve megújítása. A nyertes Miskolci Zöld Nyíl 2009 konzorciumot a budapesti Colas-Alterra Zrt., az egri COLAS ÚT Zrt., a budapesti WIS Zrt. és a bajai PENTAVIA Kft. alkotja.

A 40 milliárd forintos projekt keretében a következő 3 évben megújul az a csaknem 10 kilométer hosszúságú, Miskolc főpályaudvarától a diósgyőri végállomásig terjedő villamospálya, amelyet másfél kilométer hosszúságban meghosszabítanak. A kivitelezés nem csak a vágányokokat, műszaki berendezéseket, hanem a megállóhelyeket, járdákat, díszburkolatotot, gyalogátkelőhelyeket, járdaszigeteket, azaz gyakorlatilag minden olyan közterületet érint, ahol a villamosforgalom halad.

Börzsei Tibor az MVK Zrt vezérigazgatója kiemelte: a villamos tenderre Magyarország legismertebb és Európa jelentős pályaépítői jelentkeztek.

A tenderre egyébként három pályázat érkezett, a nyertes mellett az Avas Konzorcium és a Miskolc-Majláth 2009 Konzorcium adott be ajánlatot.

A csaknem 40 milliárd forintos miskolci villamosprojektből a most nyertesnek hírdetett Miskolci Zöld Nyíl 2009 konzorcium a pálya felújítására, meghosszabbítására és az ezekhez kapcsolódó beruházásokra ajánlata szerint majd' 16, 7 milliárd forintot fordíthat.

Juga György, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese sajtótájékoztatón azt mondta: szerintük formai hibák történtek, csak a közgyűlést megelőzően kapták meg írásban a képviselők az anyagot, annak áttekintésére jószerivel nem is volt idő.

Nagyon felelőtlenül jár el a város vezetése, amikor a nagy horderejű beruházás eldöntésére ilyen rövid időt szánt - fogalmazott, megjegyezve: a városvezetésnek át kellene értékelni a most meghozott döntésüket, erre adott a lehetőségük, hiszen szerződést még nem kötöttek.

Kapcsolódó elemek