Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Április 11-én lesz az első forduló

Április 11-ére írta ki az országgyűlési képviselők választásának első fordulóját Sólyom László köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH).


Dátum: 2010-01-22 10:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144659
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:20:00.342054, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A választások második fordulóját április 25-én tartják. A választás kitűzésével hivatalosan is megkezdődött az április 9-én éjfélig tartó választási kampány.

A választópolgárok az országgyűlési választás első fordulóján két szavazattal rendelkeznek: egyrészt voksolhatnak arra, kit szeretnének az egyéni választókerületükben (ebből 176 van) képviselőnek, másrészt a másik íven arról dönthetnek, hogy a területi listáról melyik pártot támogatják (összesen 20 területi lista van).

A területi listákról összesen 152 mandátumot osztanak ki. Az országos listán kiadható 58 mandátumot pedig a fel nem használt, úgynevezett töredékszavazatok összesítése alapján osztják ki.

Az országgyűlési képviselők választása kétfordulós, a második fordulót az első forduló után két héttel kell megtartani. Még aznap este, április 25-én közzéteszik a választás előzetes tájékoztató eredményét, a jogi eredményt azonban csak a külföldön leadott szavazatokat tartalmazó urnák hazaszállítását és a szavazatok megszámlálását követően állapítják meg.

A második forduló eredménye tehát várhatóan a szavazást követő szombaton alakul ki. Az eredmény ellen jogorvoslattal lehet élni, a területi választási bizottságokhoz fellebbezést, ezt követően a megyei bíróságokhoz felülvizsgálati kérelmet lehet benyújtani. A jogorvoslatokat egynapos határidővel kell benyújtani és elbírálni.

Az alkotmány szerint az új Országgyűlés alakuló ülését - a választást követő egy hónapon belüli időpontra - a köztársasági elnök hívja össze, a miniszterelnököt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés tagjai többségének szavazatával választja.

A miniszterelnök megválasztásáról, továbbá a kormány programjának elfogadásáról az Országgyűlés egyszerre határoz. Az elmúlt három törvényhozási választás esetében a gyakorlat azt mutatta, hogy az Országgyűlés alakuló ülését követően másfél-három hét elteltével letette az esküt az új kormány is.

Kapcsolódó elemek