Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Németországnak nem tetszett a varsói javaslat

A német védelmi miniszter kedden bosszúsan reagált arra a lengyel javaslatra, hogy Németország Dániával együtt segítse az Irak stabilizálásán fáradozó nemzetközi erőket. Peter Struck washingtoni látogatása után nyilatkozott, s amerikai útját sikernek nevezte. Megfigyelők azonban arra mutatnak rá, hogy a német-amerikai kapcsolatok javulása nagyrészt a csúcsvezetők, Gerhard Schröder német kancellár és George Bush amerikai elnök viszonyának alakulásától függ. Márpedig kettejük kapcsolatában még nem tört meg a jég.


Dátum: 2003-05-06 16:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10139
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:56.184602, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A német miniszter szerint a lengyel javaslat "teljesen meglepte" a berlini kormányt. Struck varsói kollégája, Jerzy Szmajdzinski úgy hozta nyilvánosságra, "még mielőtt akár egy szót is válthattunk volna egymással róla". Állítólag Dániát sem tájékoztatták a lengyel elképzelésről.

Szmajdzinski a The Washington Timesnak adott hétfői interjújában kijelentette: Varsó szívesen venné, ha Németország is kivenné részét Irak stabilizálásából, s szerinte ebben Washington is érdekelt. Varsó az évek óta létező német-lengyel-dán hadtest igénybevételére gondol; ily módon a parancsnoki struktúra adott lenne, s esetleg csatlakozhatnának más országok is. A múlt hét végén vált ismeretessé, hogy Irak katonai stabilizálásában az Egyesült Államok és Nagy-Britannia mellett Lengyelországnak is főszerep jutna. Lengyelország a három részre osztott Irak északi részét "kapná meg", ám nyilvánvalónak tűnik, hogy a feladat végrehajtása mind katonailag, mind anyagilag meghaladja Lengyelország erejét, mások bevonására is szükség van. Német katonák értelemszerűen a "lengyel szektorban" teljesítenének szolgálatot.

Struck washingtoni látogatása idején szellőztették meg azt a német elképzelést, hogy Irak stabilizálását bízzák a NATO-ra, s ebben az esetben Berlin szerint az ENSZ-felhatalmazás sem lenne égetően szükséges. Németország szeretné, ha az afganisztáni nemzetközi erő (ISAF) irányítását is a NATO venné át, miután lejár a jelenlegi német-holland parancsnokság mandátuma.

Struck bejelentette, hogy csökkentik a németországi amerikai katonai létesítmények védelmére kirendelt Bundeswehr-katonák számát. Amerikai kollégája, Donald Rumsfeld a maga részéről megerősítette azt a régóta rebesgetett amerikai elképzelést, hogy amerikai katonákat vonnak ki Németországból. Washington azt bizonygatja, hogy általános, az egész világra kiterjedő felülvizsgálatról van szó, német kommentárok azonban hangsúlyozzák: az amerikaiak egyáltalán nem bánják, ha lépésük elemzésekor az iraki háborút ellenző Németország "megbüntetése" is elhangzik.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek