A Magyar Kultúra Napja az Urániában
A kézirat szerint Kölcsey Ferenc 1823. január 22-én fejezte be a Himnusz megírását Szatmárcsekén. Erre az eseményre emlékezve 1989 óta január 22-én ünnepeljük a Magyar Kultúra Napját.
Dátum: 2010-01-22 11:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144666
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:20:02.812312, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hoffmann Rózsa ünnepi köszöntője
Tisztelt ünneplő közönség, kedves Barátaim!
A Fidesz Kulturális Tagozatának elnökeként szeretettel és örömmel köszöntök mindenkit.
Igen, örülök, és bizonyára örülhetünk mindannyian, hogy ismét találkozhattunk, hogy az ország legtávolabbi vidékeiről is ilyen sokan eljöttek a hóesés ellenére, hogy megtöltöttük ezt a gyönyörű termet, hogy együtt ünnepeljük a magyar kultúrát.
Itt-létünk egyben fontos tanúságtétel. A kultúra szeretete mellett arról a meggyőződésünkről is vall, hogy mindannyian tudjuk: magyar kultúránk közös kincsünk, amelyet védenünk és ápolnunk kell, és hogy magyarságunk jövőjét népünk kulturális színvonala fogja megalapozni és meghatározni.
A kultúra sokféleképpen definiált fogalom. Az ismeretek, a tudás, a művészetek, a hagyományok, a megalkotott értékek, a mindennapi magatartás- és viselkedésformák olyan összetett egységét is jelenti, amely elődeinktől megörökölten szövi át életünket.
Nemzeti kultúránknak szerves, elszakíthatatlan részét képezi az országhatároktól függetlenül bárhol élő magyarságnak a szülőföld és az anyanyelv szeretetéből táplálkozó minden megnyilvánulása.
És itt érdemes megállnunk egy pillanatra. Gondoljunk a Felvidéken vagy Kárpátalján élő magyarok anyanyelvhasználatát ellehetetlenítő szégyenteljes legújabb dölyfös szabályokra, amelyek testvéreink nemzeti identitását, azaz személyiségük bölcsőtől meghatározott lényegét fenyegetik. Ez a szomorú történet önmagában jól példázza, hogy a kultúra sorskérdés. Közösségi kérdés. És mint ilyen, a politika, azaz a közösségért végzett munka terepe is.
Jogos és magától értetődik tehát, hogy a Fidesz és a Kereszténydemokrata Néppárt kiemelten fontosnak tartja a kulturális politikát és megünnepelni a Magyar Kultúra Napját.
Kedves Barátaim! Legyen szabad most a kultúra művelőit köszöntenem.
Szeretnék fejet hajtani a művészetek képviselői előtt, akiknek alkotó tevékenysége minduntalan a szépség, az igazság és a hitelesség érzetével ajándékoz meg minket (Gadamer): azzal, hogy ráismerünk valamire, ami mindig is miénk volt, csak korábban nem tudtunk róla. A művészetek puszta léte ébren tartja bennünk a szép, az igaz és a hiteles újra és újra átélésének vágyát, ami nélkül szomját az ember nem olthatja.
Külön köszöntöm a gálaműsorban majd fellépő művészeket, meleg szeretettel a négy ma még - sajnos - magyar állampolgársággal nem rendelkező messziről jött magyar színészt.
Tisztelettel fordulok a szellem emberei felé, akik mint a gyöngyhalászok hozzák felszínre a mélyből kutató-alkotó gondolkodásuk mindennapjainkat is megkönnyítő kincseit. Itt köszöntöm a kényszerűen távol, ám lélekben velünk levő Pálinkás József urat, a MTA elnökét, aki a FIDESZ Kulturális Tagozatának elnökeként elődöm volt, és akitől e becses tisztet igyekszem felelősségteljesen átvenni.
Szeretnék külön odafordulni azokhoz, akik a magas kultúra kincseit tiszta és önzetlen szívvel "folyton elfolyatva őrzik" és közvetítik (Weöres): a média szolgálóihoz és nevelőinkhez, tanárainkhoz a bölcsődétől az egyetemekig. Köszöntöm a könyvtárak, a közgyűjtemények rivaldafényt nélkülöző kincskeresőit, továbbá a hagyományőrző egyesületeket, az alkotó- és táncházak életben tartóit, a vidéki kisközösségek kulturális programszervezőit, mindazokat, akik a maguk örömében másokat is akarnak részesíteni.
Köszöntöm a lélek és a test karbantartóit: papokat, lelkészeket, sportolókat, orvosokat. És örömmel gondolunk mindazokra az intézményekre és magánemberekre, amelyek és akik az emberi együttérzés kultúrájában részesítik a rászorulókat. És mindenkire, aki a széles út helyett inkább a keskenyen próbál haladni, megőrizve magát példának.
A kultúra napja lehet alkalom az ünneplésre, de leginkább csak akkor lehet igazán, ha majd kulturáltság itatja át magán- és közéletünket. Tudjuk, hogy ez ma még nincs így. Hazánk jelenlegi állapotából előre kell tekintenünk. Hogy lássuk, Magyarországon is eljön majd az idő, amikor erkölcsösnek, jogkövetőnek lenni nem privát aszkézis vagy hősiesség, hanem a legszemélyesebb magán- és közérdek, s az erkölcs és a jog követése természetes és ésszerű lesz mindenki számára. Egy ország kultúrája egy efféle skálán, az emberi együttélés és közbizalom skáláján mérhető le igazán. Ezért a kultúrateremtés és folyamatosságának fenntartása mint nemzeti érdek nem egyszerűen csak a civil szféra, hanem a politika feladata, sőt alkotmányos kötelessége.
Nos, e tekintetben bőven vár ránk teendő. De nem rettenhetünk meg a nehézségek láttán. Hiszen ahol és amiért cselekednünk kell, az a mi hazánk.
Tisztelt ünneplő közönség! Kölcsey Ferenc 1823 január 22-én fejezte be nemzeti imádságunk megírását. Himnuszunk, amely a magyar történelem útjait járja be, "romolhatatlan és nem helyettesíthető, önmagában teljes, mint a piros-fehér-zöld színű zászló", idézem államfőnk néhány napja Szatmárcsekén elhangzott szavait. E nemzeti szimbólumunk megalkotásának napja a rendszerváltoztatás hajnalán, 1989-ben, a Kölcsey Társaság kezdeményezésére vált a magyar kultúra örökségének, szeretetének és közösen történő folytatni akarásának ünnepnapjává. Most, amikor újabb sorsfordító változások lehetősége előtt áll Magyarország, újítsuk meg ezt az akkori nagy közös akaratot!