Értelmetlen beruházások ellen tiltakozik Pest megye
Tiltakozik Pest megye önkormányzata a Fővárosi Önkormányzat által tervezett, ötmilliárd forintot felemésztő értelmetlen projektek ellen - közölte Szűcs Lajos, a Pest Megyei Közgyűlés elnöke pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2010-01-22 17:50:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144696
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:20:13.646213, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus, aki a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács társelnöke is, elmondta, a főváros által tett, a fejlesztési tanácshoz benyújtott javaslatok szerint több mint ötmilliárdot költenének olyan beruházásokra, amelyek valószínűleg sohasem valósulnának meg.
A Pest Megyei Közgyűlés elnöke példaként említette, hogy 800 milliót áldoznának a 4-es metró Kelenföldi pályaudvar - Virágpiac közötti szakaszáról szóló megvalósíthatósági tanulmányra, s további 200 millióért "tanulmányoznák" a 3-as metró északi meghosszabbítását Káposztásmegyerig.
A Közlekedési Operatív Programhoz benyújtott javaslatok között szerepel a 4-es metró Baross téri szakaszának M3-as autópályáig történő meghosszabbításának lehetősége, e koncepció előtervezésére csaknem 600 millió forintot fordítana a főváros - tette hozzá Szűcs Lajos. A közgyűlés elnöke úgy tudja: a benyújtott pályázatban további 830 millió forint szerepel a gödöllői HÉV és a 2-es metró összekötésének vizsgálatára, illetve a metróvonal rákoskeresztúri "kiágaztatásának" tanulmányozására.
A közép-magyarországi régióhoz tartozó Pest megye tiltakozik az értelmetlen, milliárdokat feleslegesen felemésztő, pazarló kiadások miatt, egyúttal fokozottan szorgalmazza, hogy a megye, Budapesttől elszakadva, önálló régióvá váljon - húzta alá Szűcs Lajos.
A közgyűlés elnöke tavaly decemberben közölte az MTI-vel, hogy a megyei közgyűlés egyhangú szavazással döntött az elszakadás mellett, így elvileg a 2013. évi európai uniós költségvetésben a megye már önálló régióként szerepelne. Szűcs Lajos az elválás fő indokaként a "közösködéssel" járó anyagi hátrányokat említette. Számítások szerint a Budapesthez, illetve a Pest megyéhez kötődő EU-s projekt-támogatások százalékos összehasonlításának eredménye 75-25 a főváros javára, ami tarthatatlan és igazságtalan - mondta akkor Szűcs Lajos. Hangsúlyozta: az elszakadással sokkal több támogatáshoz jutna a régió, mint eddig, nem véletlen, hogy a megkérdezett települések 90 százaléka az önállósodás pártján áll.
Az MTI információi szerint az önálló régióról szóló kezdeményezés dokumentumai megérkeztek Katona Bélához, az Országgyűlés elnökéhez, aki a megye felterjesztését továbbította a parlament önkormányzati és területfejlesztési bizottsága elnökének, érdemi állásfoglalást kérve.