Washington és Európa Evianban egymásra talál?
A francia védelmi miniszter szerint az Egyesült Államok és Európa közötti, Irak kapcsán kirobbant válság túljutott a csúcspontján, és a hét legfejlettebb ipari államot és Oroszországot felölelő csoport (G8) Evianban rendezendő csúcstalálkozóján megtörténhet a kibékülés.
Dátum: 2003-05-06 18:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10144
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:57.656410, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Michéle Alliot-Marie, aki kedden a párizsi nemzetközi és stratégiai kapcsolatok intézetének (IRIS) atlanti kapcsolatokról szóló tanácskozásának megnyitóján beszélt, úgy vélekedett: szaporodnak azok a jelek, amelyek arra mutatnak, hogy a válság nagyját a felek már maguk mögött tudhatják. A miniszter említést tett azokról a károkról, amelyeket a közvélemény szemében a válság a francia-amerikai kapcsolatoknak okozott, és elismerte: nehéz megmondani, mikor fognak igazából behegedni ezek a sebek, amelyeket az váltott ki, hogy Franciaország nem volt hajlandó támogatni az Irak elleni amerikai-brit inváziót.
A védelmi miniszter megállapította: a politika pragmatikus, és az amerikai kormányzatban sem teljes az egyetértés. Azt jósolta, hogy előbb-utóbb a dolgok visszatérnek megszokott medrükbe, és vannak olyan jelek, hogy a kibékülésre már június elején, Evianban sor kerülhet.
Alliot-Marie emlékeztetett arra, hogy a NATO Franciaország számára Európa (és benne Franciaország) védelmi rendszerének középpontjában marad. Az AFP ennek kapcsán megjegyzi, hogy az amerikai kormány több tagja Franciaország szerepének csökkentését vetette fel a NATO-n belül, mintegy büntetésképpen az iraki háború ellenzéséért, valamint a Törökországnak szánt NATO-segítség megvétózásáért.
MTI - fidesz.hu