Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bokros Lajos a múlt embere

A Fidesz az elmúlt nyolc évben következetesen képviselte a lakótelepen élők érdekeit - szögezte le sajtótájékoztatóján László Tamás.


Dátum: 2010-01-25 11:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144769
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:20:37.829263, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Bokros Lajos a múlt embere (László Tamás)

Bokros Lajos, a Horn-kormány egykori pénzügyminisztere, a gyurcsányi megszorítások embere. Az MDF-SZDSZ-konglomerátum bemutatott egy vitaanyagot. Az látható, hogy az eddigi egyetlen konkrét programpontjuk a budapesti panellakások lebontása, és az ott élők kilakoltatása - fogalmazott László Tamás, hozzátéve: az MDF-SZDSZ egyáltalán nem nézi a panelban élők, a szegények érdekeit. Támadásukat a Fidesz az emberekkel együtt vissza fogja verni.

Emlékeztetett: a Fidesz már négyszer terjesztette be a távhő áfájának csökkentését, de az MSZP csak tavaly decemberben fogadta el azt, kizárólag kampányszempontokból. A politikus kifejtette: ha az MSZP már az első alkalommal elfogadta volna a Fidesz áfacsökkentő javaslatát, csupán a budapesti újpalotai lakótelepen élők 1 milliárd 464 millió forintot spórolhattak volna összesen. Ezzel szemben három hónap alatt rezsihátralékosok száma 14 ezerről 17 ezerre nőtt.

László Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy a távhő áfacsökkentésének hozadéka az emberek számára 17 milliárd forint, ám ezzel szemben ennek a háromszorosát veszik vissza azzal, hogy a fűtéstámogatást lecsökkentik, megszüntetik.

Világosan látható, hogy ki képviseli a panelban lakók érdekeit, és ki az, aki egészen szélsőséges módon akár a panellakások lebontását akarja programjában. A Fidesz az elmúlt nyolc évben következetesen képviselte a lakótelepen élők érdekeit. Az MSZP ezt nem tette meg, az MDF-SZDSZ egészen furcsa konglomerátuma ráadásul a panellakások lebontásáról vizionál - fogalmazott László Tamás.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 2590, 'source_type': 'media', 'source_id': 4312, 'target_type': 'article', 'target_id': 95973, 'relation_type': 'describes'}