Összeomlott a magyar uniós elnökségi költségvetés
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség megdöbbenéssel fogadta azt a hírt, hogy a 2011-es soros magyar uniós elnökségre való felkészülésre szánt összeg egynegyede hiányzik a 2010-es költségvetésből. Ezzel összeomlott a magyar elnökség uniós költségvetése, ami veszélyezteti a magyar elnökség sikeres lebonyolítását, és alááshatja Magyarország amúgy is megroppant nemzetközi tekintélyét.
Dátum: 2010-01-25 15:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144793
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:20:45.904924, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz az elmúlt év során több ízben bírálta a szocialista kormányt, amiért nem biztosít megfelelő forrást Magyarország 2011. első félévében sorra kerülő európai uniós elnökségi feladataira.
A szocialista kormány "utánunk a vízözön" mentalitása nem csak a következő kormányt hozza nehéz helyzetbe, de veszélybe sodorja a magyar elnökség egészét.
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség felelősséget érez azért, hogy Magyarország felkészülten várja az elnökségi időszakot, ezért február első hetére kezdeményezi a négypárti EU-elnökségi munkacsoport összehívását, ahol részletes tájékoztatást és megoldási javaslatokat vár a Külügyminisztérium képviselőitől a kialakult helyzetre.
Németh Zsolt (Fidesz),
az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke