Újabb nemzetközi elemző cég mondott véleményt a magyar gazdaságról
Dátum: 2010-01-25 17:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144805
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:20:50.075003, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Alig néhány nap telt csak el azóta, hogy az MSZP-kormány a magyar növekedési kilátás javítását jelentette be, máris óriási maflásokat kap a legfontosabb külföldi elemzőktől. Ma az Economist Intelligence Unit, a világ legnagyobb gazdasági elemző cége közölte, hogy Magyarország egyike lesz azon néhány országnak, amelyek teljesítménye még az idén is csökken.
Néhány napja az EBRD mondott hasonló véleményt; miközben javította a kelet-európai előrejelzéseket, Magyarországot továbbra is a szégyenpadra ültette, az idén is 0,6 százalékos gazdasági visszaesést jósolva neki. Az MSZP-kormány nemcsak félrekezelte és mélyítette a válságot, de mára a józan ítélőképességét is elveszítette.
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője