Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Székesfehérvár szocialista polgármestere nem indul


Dátum: 2010-01-25 17:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144810
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:20:51.827949, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Lemond a "nagypolitikában" való részvételről, és sem pártlistán, sem egyéni választókerületben nem indul az áprilisi országgyűlési képviselő-választáson Warvasovszky Tihamér, Székesfehérvár polgármestere, aki korábban az MSZP, az SZDSZ és a Fehérvári Polgárok Egyesülete támogatásával nyerte el tisztségét.

Warvasovszky Tihamér ezt közleményben jelentette be hétfőn, döntését azzal indokolva: nem tudja és nem is akarja megtenni, hogy a parlamentben megszavazza a helyi közösségeket, civil szervezeteket és önkormányzatokat súlyosan érintő, megszorító intézkedéseket, majd a város polgármestereként tiltakozik ugyanezen döntések ellen.

Kapcsolódó elemek