Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kínában a járványvédelem a legkomolyabb probléma

Pekingben az utóbbi napokban kevesebben betegedtek meg a vírusos tüdőgyulladásban, de a helyzet továbbra is súlyos. Bár a keddi szokásos járvány-sajtóértekezleten igen optimistának tűntek a szakértők, Ven Csi Tao kínai miniszterelnök és az Egészségügyi Világszervezet továbbra is súlyosnak nevezte az ázsiai tüdőgyulladás helyzetét az országban.


Dátum: 2003-05-06 19:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10149
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:17:59.132619, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kínai hatóságok a WHO követelésére végre némileg részletesebb statisztikát is közzétettek. Ebből kiderül, hogy bár a betegek háromnegyede 20 és 50 év közötti azért a fővárosban 8 óvodás korú és 136 diák is megkapta a kórt. Csakúgy, mint 8 külföldi, akik közül hatan már elhagyták a kórházat, egyikük pedig meghalt. Magyar állampolgár nincs a fertőzöttek között.

Közben a legnagyobb gond még mindig az elmaradt vidéki körzetek járványvédelme. Hebej tartományban a rendőrség hajtóvadászatot indított három fertőzésgyanús vándormunkás után, akik megszöktek a Peking körüli karanténból. A három férfit végül elkapták, miközben éppen egy bérelt kisbuszban tartottak hazafelé falujukba három másik gyanútlan munkással. Közben a déli Kvandom tartományban a járvány kitörésének helyén némileg stabilizálódott a helyzet. Körülbelül három hónappal a csúcspont után, vagyis Pekingben, ha minden jól megy május végén, június elején várható hasonló pozitív fejlemény - közölte a radio.hu.

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek