Gelencsér: Csak az emberek véleménye számít!
Az emberek csalódtak, és elfordultak a közélettől, jogosan érzik úgy, hogy az már nem róluk szól, nem értük van, ezért nincs igazi esélyük beleszólni a holnapjukba. Én ezen változtatni szeretnék: visszaadni az embereknek a reményt, ami Somogy megye és a lakóhelyünk felvirágoztatásához nélkülözhetetlen kezdte sajtótájékoztatóját Gelencsér Attila, Somogy megye 02. számú választókerületének képviselőjelöltje.
Dátum: 2010-01-28 10:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144953
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:21:38.597962, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A fideszes politikus szerint ez úgy képzelhető el, ha mindenkit megkérdeznek, meghallgatnak, ha mindenkinek lehetőséget biztosítanak, hogy megszólaljon, ha az emberek megkapják a lehetőséget, hogy elmondhassák a véleményüket.
Ahhoz, hogy megalapozottan, felelősen dönthessünk, szükség van az emberek véleményére, mondta Gelencsér Attila, majd hozzátette: decemberben a képviselőjelölté választását követő bemutatkozáson azt ígérte, hogy mindenkihez el fog jutni. Éppen ezért, a folyamat egy részeként, még ezen a héten az általa képviselendő településeken minden családhoz, minden polgárához eljuttat egy kérdőívet, melyben a lakóhelyére, a megyére vonatkozó kérdéseken túl, helyet biztosít, hogy részletesen leírhassa, elmondhassa a véleményét!
Gelencsér Attila fontosnak tartja, hogy az eddigi politikai gyakorlatot új szemléletmód váltsa fel, hiszen képviselőként megválasztása esetén a folyamatos kapcsolat és párbeszéd fenntartására törekszik, mert saját sorsunkat nekünk együtt, egy új egyezség keretében kell megterveznünk.
A cikket teljes terjedelmében az alábbi linkre kattintva olvashatja el.