Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Letette a képviselői esküt Hutiray Gyula

Letette képviselői esküjét Hutiray Gyula a Fővárosi Közgyűlés csütörtöki ülésén. A képviselő a Fidesz-KDNP frakciószövetség tagjai közé ült a közgyűlésben.


Dátum: 2010-01-28 11:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144964
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:21:42.204155, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hutiray Gyula a Fidesz listájáról Kocsis Máté, Józsefváros november végén megválasztott polgármestere helyett lett képviselő a közgyűlésben.

Kocsis Mátét november 22-én - a leadott szavazatok 67 százalékával - választották meg a VIII. kerület, Józsefváros polgármesterévé, Kocsis Máté ezután december 3-án lemondott fővárosi képviselői mandátumáról.

Az előterjesztés szerint a távozó Kocsis Máté visszalép a Heim Pál Gyermekkórház felügyelőtanácsából, helyét pedig az új képviselő, Hutiray Gyula foglalja el. Az új képviselő egyúttal várhatóan a pénzügyi bizottság tagja és alelnöke lesz, és megőrizheti gazdasági bizottsági tagságát.

Ez azt jelenti, hogy az eddig 66 tagú közgyűlés ismét 67 tagúvá bővült.

Kapcsolódó elemek