Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Dávid Ibolya Kókát és Kunczét is szívesen látná


Dátum: 2010-01-28 12:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=144968
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:21:43.450778, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Az SZDSZ az elmúlt egy évben több csoportra szakadt. Lapunk úgy tudja, a Kóka János-féle ág is nyitott lett volna az együttműködésre. Miért épp a Retkes Attila-szárnnyal kötöttek megállapodást?

- Amikor az MDF azt hirdeti, hogy szükség van a kormányváltásra, mert rossz volt az elmúlt négy év gazdaságpolitikája, akkor abban az is benne van, hogy az ezt fémjelző kormánykoalíció leváltásra szorul. Ebből adódott, hogy közelebb állt hozzánk az SZDSZ-nek az a Retkes Attila vezette szárnya, amely nem vett részt az elmúlt kormányzati időszaknak egyetlen szakaszában sem. Ez nem zárja ki, ha Kóka János vagy Kuncze Gábor úgy ítéli meg, hogy az MDF és Bokros Lajos programja támogatható, várjuk támogatásukat, segítsék Bokros Lajost, mert Bokros sikere az ország sikere is, az MDF programja pedig egyedül kínál megoldást a gazdaság élénkítésére.

Kapcsolódó elemek