Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

70 éves nyugdíjkorhatárt és kevesebb nyugdíjat akar az MSZP

Az MSZP-kormány a Nyugdíj és Időskor Kerekasztal jelentéséből azt a változatot kívánja megvalósítani, amely 70 éves korra emelné fel a nyugdíjkorhatárt, privatizálná a nyugdíjkasszákat, és 15-20 százalékkal csökkentené a nyugdíjakat - jelentette ki Iván László csütörtöki sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2010-01-28 17:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145002
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:21:54.673068, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: 70 éves nyugdíjkorhatárt és kevesebb nyugdíjat akar az MSZP (Iván László)

A fideszes szakpolitikus az Idősügyi Tanács ülésén elhangzottakra utalva azt mondta, hogy Bajnai Gordon miniszterelnök maga is beismerte a szocialisták ilyen irányú szándékait.

Elmondta: amennyiben folytatódik "a Gyurcsány-korszak, az egyértelmű, hogy mivel jár a nyugdíjasoknak": 70 éves nyugdíjkorhatárral, 15-20 százalékkal kevesebb nyugdíjjal és a nyugdíjak privatizációjával.

"Az MSZP ugyanazt csinálja, amit 2006-ban: át akarja verni az embereket" - szögezte le a képviselő, aki szerint minden nyugdíjas joggal várja el a választ a következő kérdésekre: miért vették el a 13. havi nyugdíjat, miért csökkentik évek óta a nyugdíjak reálértékét, miért vették el és ütemezték át a nyugdíjkorrekciót és miért akarják 70 évre emelni a nyugdíjkorhatárt.

"A helyzet súlyos", amit az is bizonyít, hogy 260 ezren 30 ezer forintnál is kevesebb nyugdíjat kapnak, 1,5-2 millióan pedig létminimum körüli nyugellátásban részesülnek - jelentette ki.

Iván László úgy fogalmazott, hogy az MSZP és a kormány részéről elhangzó "optimista jövőt festő" nyilatkozatok irreálisak, fedezetnélküliek, és követik azt a hazugságsort, amelyet a "gyurcsányizmus" jelent.

Mint megjegyezte, ilyen állítás Mesterházy Attila szocialista miniszterelnök-jelölté is, aki szerint a jelenlegi nyugdíjmodell 2050-ig fenntartható.

Iván László kitért arra is, hogy 2009-ben mintegy 100 milliárd forintot vett ki a kormány a nyugdíjasok zsebéből: 23 milliárd forintot a nyugdíjkorrekció átütemezésével és 80 milliárd forintot a 13. havi nyugdíj elvételével.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 333, 'source_type': 'media', 'source_id': 4341, 'target_type': 'article', 'target_id': 96094, 'relation_type': 'describes'}