Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Azonos mércével kell kezelni a diktatúrák bűneinek tagadását

A Fidesz álláspontja szerint egyrészt alkotmánymódosítás szükséges ahhoz, hogy a holokauszttagadás büntethető legyen, másrészt az ellenzéki párt csak olyan megoldást támogat, amelyben a szankcionálás alapja a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek bűneinek azonos mércével való kezelése.


Dátum: 2010-01-28 18:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145005
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:21:55.747165, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese ezt arra reagálva mondta csütörtökön az MTI-nek, hogy Mesterházy Attila, az MSZP frakcióvezetője, miniszterelnök-jelöltje a holokauszttagadás büntethetőségét megteremtő törvényjavaslatot nyújtott be szerdán az Országgyűlésnek.

A fideszes politikus kifejtette: Mesterházy Attila javaslatában semmi újdonság nincs, sőt tartalmilag megegyezik egy korábbi SZDSZ-es javaslattal, amelyet éppen az MSZP utasított el az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága előtt.

Répássy Róbert közölte: számára ez megkérdőjelezi a javaslat komolyságát, amely szerinte sokkal inkább egy kampányízű javaslatnak tűnik, és ráadásul ellentétes az MSZP eddigi álláspontjával is, miszerint alkotmánymódosítás nélkül a holokauszttagadás büntetőjogilag nem szankcionálható.

Az ellenzéki frakcióvezető-helyettes felhívta a figyelmet arra is, hogy Mesterházy Attila nemrég tett egy olyan indítványt a büntető törvénykönyv (Btk.) módosítására, amely az idősek sérelmére elkövetett bűncselekményeket súlyosabban büntetné. A Fidesznek már 2006-ban volt egy ilyen javaslata, az MSZP azt azonban akkor elutasította - jegyezte meg.

Most megint előállt a szocialista politikus egy olyan javaslattal, amelyet mások - jelen esetben a szabad demokraták - már megtettek előtte, ám akkor azt az MSZP elutasította - mondta Répássy Róbert.

Mesterházy Attila szerdán, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapján újságíróknak elmondta: ha a parlament elfogadja a büntető törvénykönyv módosítását, akkor három évig terjedő szabadságvesztéssel lesz büntethető az, aki nagy nyilvánosság előtt tagadja a holokausztot.

A szocialista politikus a törvényjavaslatot azzal indokolta, hogy ma Magyarországon a mindennapokban ismételten tapasztalható az antiszemitizmus, a szélsőséges, újfasiszta eszmék terjedése.

Az MTI azon kérdésére, hogy korábban még arról beszélt, a holokauszt tagadása mellett a kommunizmus bűneinek tagadását is büntethetővé tennék, Mesterházy Attila azt mondta: a politikai pártoktól a sajtón keresztül olyan visszajelzéseket kaptak, amelyekből az derült ki, hogy a most benyújtott módosításhoz lehet a parlamentben többséget teremteni.

Kapcsolódó elemek