Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bemutatkoztak a Pest megyei képviselőjelöltek (közlemény)

A képviselőjelölteket Pesti Imre, a Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója mutatta be a Polgárok Házában.


Dátum: 2010-01-29 14:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145049
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:10.399151, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A 15 fideszes képviselőjelölt-társam garanciát jelent arra, hogy a Pest megyei érdekek és Magyarország érdekei képviselve lesznek az elkövetkező négy évben a Parlamentben - mondta dr. Szűcs Lajos, a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség Pest megyei választmányának elnöke azon a sajtótájékoztatón, ahol a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt Pest megyei egyéni országgyűlési képviselőjelöltjei mutatkoztak be. Pest megyében tizenhat választókörzetben járulhatnak urnához a szavazók a 2010-es országgyűlési választásokon. A képviselőjelölteket Pesti Imre, a Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója mutatta be a Polgárok Házában. Pesti Imre hangsúlyozta, hogy hosszú nyolc, hosszú négy éven vagyunk túl. A politikus azt mondta, a változáshoz csapat kell, ami adott Pest megyében.

A Pest megyében induló jelöltek választókörzet szerint:

Kapcsolódó elemek