A vagyonadó ellen vagyok
Nem támogatja a vagyonadót Mádi László, a Fidesz országgyűlési képviselője, aki szerint szavait félreértették.
Dátum: 2010-01-29 18:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=145082
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 10:22:21.597219, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Nagyon sajnálom, hogy szavaimat félreértették, illetve félreértelmezték. Én a vagyonadó ellen vagyok" - fogalmazott közleményében a politikus.
Hozzátette: "A mai történések nem változtatnak azon, hogy fideszes voltam, vagyok és leszek".
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője pénteken közölte az MTI-vel: nem indulhat Mádi László a Fidesz listáján a tavaszi országgyűlési választáson, mivel "szembement" a párt ingatlanadóval kapcsolatos álláspontjával.
Mádi László, a Fidesz szakpolitikusa a Magyar Ingatlanközvetítők és Értékbecslők Szakmai Szervezetének csütörtöki rendezvényén azt mondta, az ingatlanadót rövid távon el kell felejteni, de kellő előkészítés és a társadalommal folytatott egyeztetés után bevezethető.