Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bush Madrid ellenőrzése alá helyezné Gibraltárt

George Bush amerikai elnök nyomást kíván gyakorolni a NATO-ra, hogy adja át Spanyolországnak a Gibraltári-szoros ellenőrzését - adta hírül szerdán a La Razón.


Dátum: 2003-05-07 12:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=10206
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:18:16.336141, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A spanyol lap tudni véli, hogy Bush a NATO külügyminisztereinek június elején, Madridban tartandó találkozóján kívánja felvetni a kérdést. A tanácskozáson a védelmi miniszterek egy héttel később tartandó találkozóját készítik elő, amelyen a szövetség új struktúrája lesz a téma.

A kérdésben állítólag akkor született titkos megállapodás, amikor március 13-án Bush az Azori-szigeteken találkozott Tony Blair brit és José María Aznar spanyol kormányfővel. A gibraltári helyzet rendezésével Washington azt a támogatást kívánja honorálni, amelyet Madridtól az iraki válság idején kapott.

A megállapodás értelmében Gibraltár közös, spanyol-brit fennhatóság alá kerülne, ahogy ezt Madrid már egy ideje szorgalmazza. London továbbra is Gibraltárban állomásoztathatná katonáit. A La Razón hírül adta, hogy kedden, 40 év óta először, a brit védelmi minisztérium előzetes engedélyével két spanyol harci repülőgép áthaladt Gibraltár légterén.

A Gibraltár feletti spanyol ellenőrzés azt is maga után vonná, hogy a NATO elkötelezné magát a Marokkó területén lévő két spanyol város, Ceuta és Melilla védelmére. Amennyiben ezt valamelyik NATO tagország megtagadná - ahogy Franciaország és Németország tette az iraki válság idején Törökország esetében -, akkor Bush közvetlenül a marokkói kormányhoz fordulna, azzal az üzenettel, hogy mondjon le területi követeléseiről. Ennek fejében Washington támogatná Marokkót Nyugat-Szahara kérdésében.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek